Ebéd után Asamival volt találkozóm pár megállóval odébb. Megmutatta nekem az Asakusa névre hallgató negyed bazársorát, és az ennek a végén található, turisták ezreit vonzó templomot is. Itt aztán tényleg nagy tömeg volt, csak úgy tolongtak az emberek. Elmagyarázta, hogy mi a menete a hagyományos japán imának: először az ember pénzt dob a perselybe (ez az a rácsos tetejű ládika, amit már említettem), aztán elmondja az imáját. Ezt követően a templom vagy szentély mellett található bazárok egyikében vehet kis fatáblát, amire felírhatja a kívánságait (ezeket a felaggatott táblákat már többször fotóztam), vagy vehet szerencse-jóslatot. Ez utóbbit ki is próbáltuk, nem bántam meg, mert érdekes a menete. Egy gyűjtőládába bedobod az árát, aztán megrázol egy méretes fogpiszkálótartóra emlékeztető fémhengert, végül fejre állítod, ekkor kicsúszik belőle egy bambuszpálcika, rajta egy számmal (az egyszerűség kedvéért hagyományos japán számjegyekkel írva). Végül a kijött számnak megfelelő fiókból elveszed a rád vonatkozó jóslatot. Ha ez kedvező, akkor örülsz neki, és elteszed. Ha nem tetszik, akkor felcsomózod a szentély mellett található fémrudak egyikére - ezeket is megörökítettem pár alkalommal.
A templomtól egy nagy kanyarral tértünk vissza a metróállomáshoz, és bebarangoltuk a környék üzletekkel tarkított utcáit, ahol csak úgy nyüzsögtek a turisták. Végül a folyónál kötöttünk ki. Az egész napról fényképek a tegnapi album folytatásában.
Korábban említettem, hogy kutyát még nem láttam: ma megtört a jég, sőt, átszakadt a gát, mert mindjárt tízet láttam, és még csak nem is mindegyiket pórázon. Páran bicikli után kötött kis utánfutóban ültek, és volt egy, amelyik egyenesen babakocsiban utazott.
Megjegyzés küldése