2007. február 25., vasárnap

Híreink röviden

Régen nem írtam blogbejegyzést (leszámítva persze a legutóbbit, amit néhány perce küldtem el), ezért tömören, pár szóban arról, hogy mi is történt a héten.

Voltunk például színházban, megnéztük a Koldusoperát Alföldi Róbert rendezésében. Ez volt a harmadik alkalom, hogy ezt a darabot színpadon, élőben láttam, és egyszer talán tévés közvetítésben is, mindenképpen egyike azoknak, amiket a legtöbbször láttam. Eleinte furcsa volt, hogy a díszlet eléggé minimális volt, leginkább a metróban régen mindenütt megtalálható, ma már csak egy-egy állomáson látható sárga, piros és narancsszínű, műanyag sorszékek domináltak, de voltak használt autógumik és rozsdás vashordók is, no meg egy dobogó. Aztán a mozgás is kevés volt, igaz, akkor nagyon határozott, egyértelmű. De aztán mindkettőt megszoktam, és rájöttem, hogy egy nagyon erős, letisztult előadásról van szó, ahol a szöveg nagyon él. Így is volt azonban pár furcsa, meghökkentő momentum, amire nem találtam magyarázatot. A legfurcsább (bár nem az egyetlen) az volt, amikor a második (középső) felvonás végén a nagy közös éneklésbe egyszer csak bekapcsolódott egy ember (nyilvánvalóan színész) a nézőtérről, fellépve (helyesebben inkább, az elhelyezésből adódóan lesétálva) a színpadra a főszereplővel együtt duettként énekelte el a dalt, és mikor a többiek abbahagyták, és levonultak a szünethez, ő még akkor is folytatta, sőt, még akkor is, amikor néhány statiszta letekerte a tűzcsapról a tömlőt, és egy vastag, erős vízsugárral kitartóan locsolni kezdte. Ez az epizód semmiben nem kapcsolódott sem az előzményekhez, sem ahhoz, ami utána következett.

Voltunk ELTE Jeges Esten is, csütörtök este fél tíztől kb. két órát, immár harmadszor (egyszer még tavaly télen, egyszer pedig ősszel), iszonyatos sokan voltak, de jó hangulata volt, és máshogy úgysem nagyon van esélyünk hétköznap este eljutni a jégre, mint egy ilyen különrendezvényen. Az új korcsolyám, amit az idei szezon kezdetén vettem, nagyon jól bevált, sokkal kényelmesebb, mint az előző, és a két órát úgy tudom végigkorcsolyázni, hogy közben alig fájdult meg a bokám.

Pénteken pedig a Széchenyi-fürdőben voltunk, élményfürdő, száraz- és gőzös szauna, gőzfürdő, szóval teljes vízterápia. A fürdőzés után pedig, péntek lévén, rock-koncert az Old Rams szórakozóhelyen. Gabi öccsének új zenekara lépett fel, amely az eddig megszokottnál keményebb, populárisabb zenét játszik. A közönség egyébként nem volt túl népes, talán egy tucatnyian voltunk, jobbára barátok és családtagok, de azért kikapcsolódásnak jó volt.

Kis magyar löncshústörténet

Nem, nem az ebédemről lesz szó, hanem e-mail spamről, tükörfordításban löncshúsról. (Ahogy Monty Python mondaná, "Wonderful spam!") Történt egy hónapja, hogy magyar nyelvű spam-et kaptam, amit a szűrőim, mivel elsősorban angol nyelvű spameken vannak edzve, nem szűrtek ki, így a postaládámban landolt. Történt már ilyen. A levél végén még a szokásos "opt-out", azaz "itt iratkozhatsz le" linket sem találtam, és mivel tudom, hogy az ilyen levél ütközik a szolgáltatók szabályzatával, annak rendje és módja szerint megkerestem a feladó szolgáltatóját (UPC, éljen soká), és küldtem nekik egy abuse bejelentőt.
Tisztelt szolgáltató!

A mellékelt reklám e-mailt kaptam kéretlenül, a levél végén található állítás ellenére a beleegyezésem nélkül a dhanak@inf.bme.hu c. postafiókomba. Kérem, járjanak el az ügyben.

--
Hanák Dávid
Kisvártatva jött egy válasz, egészen pontosan még aznap, meg is lepett, hogy milyen gyorsan, de a tartalma már arról tanúskodott, hogy a válaszadó nem merült el nagyon mélyen a bejelentésem tanulmányozásában, ui. hiányolta az eredeti spam teljes forrását, amit pedig én csatoltam. Sebaj, udvariasan felhívtam a figyelmüket a tévedésükre:
Tisztelt Hanák Dávid

Bejelentését köszönönjük. Szükségünk lenne ennek a levélnek forrására (fejlécére), amely bizonyítja, hogy a kéretlen reklámlevelet chello internet felhasználó küldte. Kérjük, hogy szöveges formátumban küldje el az abuse@chello.hu címre a levél forrását.

Együttműködését és megértését előre is köszönjük.

Tisztelettel

XXXXXXX Norbert
Abuse Team
UPC Magyarország Kft.

Kedves Norbert!

Az előző levelemben benne van a teljes eredeti levél, az összes fejlécével együtt, az rfc822 ajánlásnak megfelelően, de a teljesség kedvéért idemásolom...
Majd következett a levél fejléce bemásolva. No ezen már többet gondolkoztak, de kb. másfél hét múlva jött az újabb válasz: a feladó nem hozzájuk tartozik, legyek szíves megkeresni a megfelelő abuse adatbázisban, hogy ki az illetékes. De mivel én már a legelső alkalommal is pontosan így jártam el, kénytelen voltam értésükre adni, hogy ismét ők tévednek:
Az ön által elküldött ip cím nem az UPC Magyarország Kft hálózatához tartozik. Kérjük, hogy a http://www.ripe.net weblap adatbázisában keresse meg az ip címhez tartozó internet
szolgáltató abuse címét, és továbbítsa a szolgáltatónak az elküldött levelét.
Pontosan ezt tettem, mielőtt Önökhöz fordultam. A levél fejlécében a legutolsó (időrendben a legelső) Received fejlécet vettem alapul:
Received: from catv-56651f30.catv.broadband.hu ([86.101.31.48] helo=b2546f347773c4)
by ns.kraeta.hu with esmtpa (Exim 4.50)
id 1H9fPV-0003Y1-Vy; Wed, 24 Jan 2007 11:31:24 +0100

A 86.101.31.48 cím az Ön által megadott adatbázis alapján márpedig Önökhöz tartozik.

http://www.ripe.net/fcgi-bin/whois?form_type=simple&full_query_string=&searchtext=86.101.31.48&submit.x=18&submit.y=10&submit=Search

inetnum: 86.101.30.0 - 86.101.31.255
netname: UPC
descr: UPC Magyarorszag Kft.
descr: CATV dynamic IP pool
Ezek után újabb, mintegy húsznapos csend következett, de ma megtört a jég, és az alábbi levéllel záródott a diskurzus:
Tisztelt Hanák Dávid!

Bejelentését köszönjük, a szerződésszegő tevékenységet folytató ügyféllel már felvettük a kapcsolatot.
Amennyiben ismét chello előfizetőtől kap ilyen levelet, akkor kérjük jelezze ezt újra az abuse@chello.hu e-mail címen.

Tisztelettel:

YYYYYY Béla
Abuse team
UPC Magyarország Kft.
Figyelemre méltó, hogy az utolsó levelet már nem Norberttől kaptam. Nem tudom, hogy egyszerűen csak egy másik kollégájához került az ügy, vagy a főnöke vette kezébe, mindenesetre örvendetes, hogyha némi utánajárással is, de legalább ennyit sikerült elérni.

2007. február 16., péntek

Fotomemória

Nem SD meg CF kártyáról van szó. NCurse barátom blogján találtam ezt a lenyűgöző videót egy fickóról, akinek valamilyen furcsa agybetegsége folytán emberfeletti fotografikus memóriája van. Ezen a videón Róma madártávlati panorámarajzát rajzolja meg négy nap alatt, egyetlen helikopteres városnézést követően. És most nem valami elnagyolt vázlatról beszélek.

2007. február 15., csütörtök

Gyógyászat a nappaliban

Az Indexen részletes, olvasmányos és teljesen korrekt cikk jelent meg arról a demó projektről, amit a cégnél raktunk össze az elmúlt hónapokban. Ezt a munkát már teljesen magaménak érzem, mert az elejétől kezdve benne vagyok; aki dolgozott már szoftvercégnél, tudja, miről beszélek. A cikk szövegében ugyan nem vagyok név szerint megemlítve, de a fényképek között én is megtalálható vagyok.

2007. február 14., szerda

MNFIVE, avagy a sötétség kötelez

A Nemzeti Forradalmi Bizottmány, a Magyar Nemzeti Front és egyéb sötétségek után már azt hittem, nem jöhet rosszabb, de megint naiv voltam. Itt van a Magyar Nemzeti Forradalmi ÍtéletVégrehajtó Ezred (megjegyzem, az ítéletvégrehajtó egy szó, kedves Info Rádió), és nagyszerű követeléseik, amelyek egy szóban foglalhatók össze: monnyonle! Viszont legalább haladnak a korral, a technika ördöge ezúttal sem tudott kifogni rajtuk, és beszédszintetizáló programot használtak a tökéletes álcázáshoz.

2007. február 5., hétfő

A Fidesz esete a rendőrkordonnal

Boldog-boldogtalan a Kossuth téri "polgári engedetlenségi akcióról" cikkezik mostanában, én is ezt fogom tenni az alábbiakban, úgyhogy akinek már a könyökén jön ki a téma, az nyugodtan ugorja át ezt a postot.

Adott egy október óta lezárt Kossuth tér, a lezárás okaként megjelölt indokot, miszerint "műveleti terület", a rendőrségi törvény nem ismeri; ez egy. Adott mintegy félszáz hangadó, akik októberben már összeszarták és -hugyozták a teret, és Árpád-sávos zászlókat lengetve antiszemita jelszavakat és az alkotmányos rend megdöntésére irányuló követeléseket skandáltak; ez kettő. Adott egy jobboldali gyűjtőpárt, amely saját népszavazási kezdeményezése foglya, ugyanis nem tud alkotmányos úton továbblépni, amíg az Alkotmánybíróságtól nem érkezik döntés az ügyben. Ráadásul a régóta terjengő hírek az egyre erősödő, de még rejtőzködő belső ellenzékről megerősítést nyertek a múlt héten egy új jobboldali párt alakulásáról szóló pletyának, majd a cáfolatnak, végül Gorka Sebestyén "coming out"-jának (miszerint a hír mégiscsak igaz, csak épp nem Schmidt Máriával) köszönhetően; ez három.

Mit lép ilyenkor Orbán Viktor és a Fidesz vezetése? Kordont bont. Lássuk csak, mik az előnyök:
  1. lehet szidni a kormányt, amiért lábbal tiporja az alapvető szabadságjogokat, és korlátozza a gyülekezést;
  2. ki lehet mozdulni a népszavazási kezdeményezés okozta gödörből;
  3. meg lehet mutatni a szavazóknak, hogy nem kell ide új jobboldali párt, mert a Fidesz teszi a dolgát.
Mindeközben nagyon kényelmes és egyszerű azt mondani, hogy ők csak a szabadságjogokat féltik, de persze ettől még nem értenek egyet minden esetben és minden részletben a téren felszólalókkal. A szokásos forgatókönyv: jelzés a radikálisok felé, hogy csak balhézzatok nyugodtan, mi majd megvédjük a jogaitokat, és a karok széttárása a mérsékeltek és a baloldal felé, azaz a tüntetők és nézeteik a Fidesztől függetlenek, nem tehetünk semmit.

És mik a hátrányok? Van-e olyan Fidesz szavazó, aki ezen a ponton azt mondja, hogy fiúk, ez már tényleg sok volt? Hogy rossz szabályozás ellen nem lenne szabad törvénytelen eszközökkel fellépni? Hogy milyen példát mutat ezzel a politikus az átlagembernek? Nem tartom valószínűnek.

A mutatvány persze rögtön felébresztette a téli álmot alvó "párbajhősöket", előkerültek az Árpád-sávos zászlók és a jól bevált antiszemita jelszavak, és ha nem lehet a Kossuth téren tünteni, akkor is lehet a Batthyány örökmécsesnél, a Nyugatinál, Kuncze háza előtt, és még ki tudja hol. A kormány hamarosan be kell, hogy lássa: nem a Kossuth teret kellene védeni, azzal már nem mennek sokra, sokkal inkább a gyülekezés kultúrája szorulna védelemre. Miért ne lehetne például a gyülekezési törvényt kiegészíteni higiéniai és környezetvédelmi előírásokkal (utóbbiba beleértve a zajszennyezést is)?

2007. február 1., csütörtök

Teljesállás

A mai naptól kezdve teljes- és főállású munkatársa vagyok az MTA SZTAKI-nak. Ennek eredményeként a fizetésen túl mindenféle plusz juttatások járnak mostantól, úgy mint ebédjegy, éves BKV-bérlet, szükség esetén dotált kórházi ellátás, stb. És ami fontosabb, a munka érdekes és változatos, az elmúlt fél évet igazán élveztem. Meglátjuk, mit hoz a jövő.