2007. május 29., kedd

Balatoni nyár

A hosszú hétvége két napját Gabiék balatoni nyaralójában töltöttük, így idén először háromszor is megmártóztunk a tó vizében. A hőmérséklete az elmúlt napok, hetek hőségének köszönhetően tökéletes volt, emberek alig voltak a szabadstrandon, egyszóval minden ideális volt, és még a le- és hazajutással sem támadt komoly nehézségünk az autópályán.

2007. május 23., szerda

Praktikus tanács űrhajósoknak

Ausztrál fizikusok szerint érdemes "küzdeni" a fekete lyukak közelében, az eseményhorizonton való áthaladás után, ha meg akarjuk hosszabbítani a magba esésig terjedő időt. A cikk szerint ugyanis korábban az volt az elfogadott nézet, hogy mindenféle gyorsítás csak lerövidíti a hátralévő időt, most azónban úgy tűnik, hogy ez csak szabad esésben érkező objektumokra igaz, kezdeti sebességgel rendelkezőkre nem. Ezen a ponton rögtön felmerül bennem a kérdés, hogy mi a különbség a kettő között a relativitáselmélet óta, de erre persze a cikk nem tér ki, ehhez meg kellene keresni az eredeti publikációt.

Adalék, hogy a cikk legvégén a Wikipédiát is említik, ahol a fekete lyukakról szóló oldal vitalapján jelentős vita alakult ki a témában. Én ezt kapásból nem találtam meg, ha valaki rábukkan, dobjon meg egy kommenttel.

2007. május 22., kedd

Vallomás

Tartozom egy vallomással a tisztelt olvasóimnak: hamarosan megnősülök! Erről a közvetlen környezetemben már minden érintett tud, de valahogy nem akaródzott az Interneten is világgá kürtölnöm. Csakhogy ennek megfelelően az időm egyre nagyobb részét töltöm a közelgő esküvő szervezésével, sokminden történik, amiről szívesen írnék ide is, csakhogy bevezetés nélkül meglehetősen faramuci lett volna. De mostantól ez is másképp lesz. A jeles dátum egyébként szeptember 1.

Gabi családi hátterének, hitének megfelelően katolikus szertartást tervezünk, én viszont megrögzött ateista vagyok, ezért például óvatosan választottunk papot és templomot. De mindketten nagyon elégedettek vagyunk az emberünkkel, nagyon szimpatikus, elfogadó és megértő, semmi kifogása nincs a friggyel szemben. Kétszer már voltuk nála felkészítő beszélgetésen is, és meglepetésként ért, hogy ateista szemmel is mennyire érdekesek és felemelőek ezek a beszélgetések (tkp. inkább csak ő beszél), számomra az egész leginkább olyan, mint egy nagyon érdekes vallástörténeti előadássorozat, aminek erős személyes mondanivalója is van.

Természetesen zajlik az étterem és a zenekar kiválasztása is, meg az ilyenkor szokásos előkészítő feladatok, ruhaválasztás, meghívottak névsorának összeállítása, stb. Nem akarok senkit a részletekkel untatni.

2007. május 18., péntek

Orvosi műhiba

Az ember azt gondolná, hogy a "műtét közben benne felejtették a törlőkendőt" szituáció csak szándékos eltúlzása a műtétek során előforduló kisebb-nagyobb bakiknak. De úgy tűnik, a szomorú igazság az, hogy ilyen is előfordul.

2007. május 17., csütörtök

Kereshető Google Maps

Régóta megvan a Google Maps-en az utcákra lebontott részletes térkép Budapestről és pár vidéki nagyvárosról, egyirányúsággal, mindennel, és mégsem volt kereshető, sajnos. De ennek most, úgy tűnik, vége, csendben ugyanis kereshetővé tették, és az útvonaltervező is működik. (Kivéve mondjuk a Práter utcát, aminek a hetekben fordították meg az irányítottságát, erről a Google még megbocsájtható módon nem tud.)

2007. május 16., szerda

Joost a minute

Tegnapelőtt nem bírtam tovább magammal, és meghívót kértem egy blogon a Joost internetes TV-klienshez. Annak, aki még nem hallott róla: a koncepció az, hogy jó minőségű videotartalmat nézegethess a számítógépen legálisan és ingyen, ha cserébe vállalod, hogy a kimenő sávszélességed egy részét továbbosztásra használod (ebben nincs semmi új a P2P hálózatokhoz képest), és megnézel pár reklámot. A rendszer egyelőre bétatesztelés alatt áll, ezért most még csak meghívásos alapon lehet klienshez jutni. Szerencsére számos blogon elegendő egy kommentben kérni, és az ember máris kapja a meghívót, én is ezt ettem.

Tegnap délután meg is jött a meghívó (24 órán belül). A cégtől nem működött (nem jött le semmilyen tartalom), kezdtem már csalódott is lenni, de aztán itthonról szépen elindult, és a WiFi routeren sem kellett semmit konfigurálni hozzá. Kellemes meglepetés volt, hogy az 1Gbites kábelünk elég a folyamatos, jó minőségű videóhoz, és az egész nagyon könnyen és kellemesen kezelhető. A rendelkezésre álló tartalomkínálat egyelőre nem túl bő, de azért egy kisebb kábeltévécsomaggal már így is felér. Megörültem, amikor a honlapjukon felfedeztem, hogy a Comedy Central is elérhető Jooston, aztán kiderült, hogy sajnos csak az USÁ-ból, így továbbra sem tudom kényelmesen megnézni a Daily Show-t meg a Colbert Report-t (a t néma!).

2007. május 14., hétfő

Milliomos

Apám másodunokatestvére volt múlt hét szerda-csütörtök-pénteken Vágó István vendége a Legyen Ön is milliomos!-ban. A felvétel bő másfél hónapja volt, Jani akkor jelentkezett is, hogy igénybe venne minket telefonos segítségként, aztán végül nem minket hívott. A játék után nem volt hajlandó sokat elárulni (vagy aláírt valamit, vagy csak egyszerűen megkérték, hogy ne áruljon el részleteket), annyit közölt csak, hogy melyik három nap lesz adásban. Ebből persze már lehetett sejteni, hogy nem üres kézzel távozott, és valóban. Első nap persze csak az adás második felében került be, utolsó nap meg még a reklámblokk előtt felállt a székből, de a második nap teljes adása vele zajlott, és összesen öt kérdésre került sor ezalatt. Természetesen elfogult vagyok, Janit nagyon bírom, de ezzel együtt merem állítani, hogy ez volt az egyik legélvezetesebb játék, amit a műsor története során láttam, és nem csak azért, mert nagyon magasra jutott.

Persze még nem mondtam, hogy mennyit vitt haza, pedig nyilván ez érdekli a társaságot. Nos hát: a legutolsó kérdésre már csak játékon kívül válaszolt, de azt is eltalálta, és ha bevállalja, akkor hazaviszi a főnyereményt. Így be kellett érnie a második legnagyobb összeggel, de nem látszott nagyon bánatosnak sem élőben, a játék után, sem a TV-ben, amikor átvette a borítékot. (Tényleg, meg is akarom tőle kérdezni, hogy van-e abban bármi, vagy az csak a TV-nézőknek szóló látszat-díjátadó.)

2007. május 9., szerda

Múlóban a Microsoft monopóliuma?

Érdekes írást olvastam Paul Grahamtől a Microsoftról. Sommásan úgy foglalja össze a véleményét, hogy a Microsoft halott. Ez alatt azt érti, hogy az a monopolhelyzet, ami az elmúlt húsz évet jellemezte, megszűnőben van, mégpedig azért, mert a Microsoft nem megfelelően reagált a Web 2.0-ás technológiák megjelenésére és elterjedésére. Más is mondta már, hogy a Vista megjelenése egyértelműen azt jelzi, hogy a Microsoft továbbra is az asztali PC-k és a vastag kliensek világát tekinti elsődleges terepének. Igaz, hogy a Microsoft Live-ot is közben fejlesztgetik, de nem túl nagy lelkesedéssel.

2007. május 7., hétfő

Mozgalmas hétvége

Szombaton megmozdult az ország, kb. a fele vagy a saját, vagy valamelyik hozzátartozója, családtagja ballagására igyekezett. Mi sem maradtunk ki a jóból, Gabi húgának ballagására voltunk hivatalosak délelőtt a Szt. László Gimnáziumba. Az időjárással relatíve szerencsénk volt, mert ugyan egész nap borús volt az idő, de az eső csak a program végén eredt el. A ballagást követő családi ebédről egyből az egyik legjobb barátom esküvőjére mentünk, először persze a házasságkötő terembe, majd a vacsora helyszínére, ahol hajnali kettőig tartott a muri. Ez tkp. egy esküvőn nem is számít soknak, meg is voltam lepődve, hogy a menyasszonytánc és a lányrablás után milyen sokan elmentek. A zenekar még kitartott volna, de már nem maradt senki, aki táncoljon.

2007. május 3., csütörtök

Légy résen!

A Wikipédia szerkesztésének egyik alapeleme, a hitelesség kulcsa, hogy mindig résen kell lenni, minden információt (elvileg) több forrásból is ellenőrizni kell. Ezt a szerkesztők sajnos sok esetben elfelejtik megtenni, így fordul elő időnként, hogy olyan hitelesnek látszó adatok maradnak hosszú ideig a WP-n, amik teljesen légből kapottak, adott esetben szándékosan fabrikáltak.

Most hasonló történt sok magyar hírportállal (és a nyomtatott sajtó egyes képviselőivel) az urbanlegends.hu oldal közlése szerint. Csináltak ugyanis egy ún. médiahack-et, tehát felhívták egy hírre számos sajtóorgánum figyelmét, csakhogy a hír teljes egészében hamis volt. Az orgánumok tetemes része pedig bekapta a csalit, és lehozta a hírt, amely arról szólt, hogy Afrikában, A Kongói Demokratikus Köztársaság területén él egy törzs, amely magyar származású, őseik a török hódoltság idején kerültek el innen. A "hír" alátámasztására a hoax elindítói készítettek egy weboldalt is egy állítólagos svájci afrikakutató intézetnek, amely első ránézésre hitelesnek tűnik, de nem kell hozzá sokat vizsgálódni, hogy gyanússá váljon az oldal. (Hogy mást ne mondjak, az intézet doglozóinak nevére a Google-ben rákeresve maga az intézet oldala az egyetlen találat. Hm...) Érdemes elolvasni a cikket, tanulságos.

Ezek után persze felmerül a kérdés, hogy ha online hírforrásaink ennyire kétes megbízhatóságúak, akkor a kritikának az a szintje, amivel eddig kezeltük, olvastuk őket, elégséges-e. Az esetből az jól látszik, hogy a puszta tény, hogy számos orgánum lehozza a hírt, még nem bizonyít semmit, mivel nyilvánvalóan egymástól veszik át az értesüléseiket, és ezt felülvizsgálat nélkül teszik.

2007. május 2., szerda

Ubuntu frissítés

Múlt héten kijött az Ubuntu Linux újabb verziója, a "bátor őz", én meg frissítettem a rendszeremet. Elég simán ment, továbbra is minden működik, remélhetőleg van, ami jobban is, mint eddig. Csak az Acrobat Reader telepítéséhez (tkp. megtartásához) kellett egy kicsit pluszban dolgozni, ui. licencelési problémák miatt kikerült a hivatalos csomagtárból. Viszont többminden bekerült, amit korábban kézzel töltöttem le innen-onnan, pl. a hugin nevű panorámakép-szerkesztő, és ennek segédprogramjai. Sajnos a frissítésből kimaradt a Thunderbird 2.0-ás verziója, pedig Windows-on nemrég áttértem rá, és bizony-bizony stabilabb, mint az 1.5-ös. Talán rászánom magam a kézi frissítésre, de valószínűbb, hogy a lustaság győz, és várok még fél évet a következő Ubuntu verzióig.