2009. szeptember 29., kedd

Minden út...

Rómába vezet, tudjuk, a kérdés csak az, hogy mekkora kerülővel. Az én útjaim mindenesetre nem vezettek Rómába. Eddig. De most a maradék szabadságomnak meg egy akciós repülőjegynek köszönhetően az is oda fog. Szombaton ugyanis hármasban elrepülünk Rómába egy hétre. Igen, egy egész hétre! Persze nagyon más lesz ez az út, mint a korábbiak. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz Miklóssal repülni, a szokásos lefekvési ideje után megérkezni, várost nézni, és általában, külföldön lenni. Igaz, eddig is utaztunk vele, de csak országhatáron belül, kocsival. Legutóbb augusztusban Orfűre három napra, az is elég hosszú útnak tűnt így gyerekkel, pedig hazafelé úgy jöttünk, hogy az esti fürdetése után indultunk, és az út nagy részét végigaludta.

No meg persze külföldre úti okmányok is kellenek, az útlevél viszont drága és hamar lejár, legalábbis a gyerek esetében. Viszont szerencsére nemrég kitalálták, hogy 14 év alatti gyereknek is lehet személyit igényelni, pont az EU-n belüli utazásra gondolva, sőt, az első személyi ingyenes, és még gyorsabban is készül el, mint az útlevél. Úgyhogy Miklós most már személyivel is tudja igazolni, hogy még alig múlt el egy éves. Az aláírása helye persze üres.

2009. szeptember 22., kedd

Kisszínes

Az egyik hír, hogy elkészült a szemüvegem, tegnap munka után mentem érte. Este már azzal néztem filmet, most meg próbálom, milyen vele a monitor előtti munkavégzés. Sajnos vagy szerencsére, de sokat számít, sokkal többet, mint gondoltam. Újra felfedeztem, hogy van olyan szín, hogy fekete. Ha ugyanis leveszem a szemüvegem, minden, amit fekete, kicsit kiszürkül, gondolom attól, hogy a környezetében lévő fehértől behomályosodik. Máris lejjebb kellett vennem a kontrasztot meg a fényerőt a monitorokon, mert szemüveggel egyszerűen vakított, olyan éles volt minden. Fénykép még nincs, de lesz.

A másik nem annyira hír, mint inkább megfigyelés. Piros metróval járok munkába, elég sok a "tér" nevű megálló, főként azon a szakaszon, ahol járok. Konkrétan van négy egymás után (Moszkva, Batthyány, Kossuth, Deák), aztán egy kihagyás majd még egy (Blaha), ebből én négyet érintek, hármat hallok bemondani minkét irányba. Az őskövület bemondórendszert, gondolom, nem kell senkinek bemutatni, a hangminőség hagy kívánni valót maga után, a turista (még ha magyar is) örülhet, ha megérti, amit mondanak. Nemrég feltűnt, hogy ennek köszönhetően én mindig úgy hallom, hogy "a Deák térd következik", "a Kossuth Lajos térd következik". Akkor is így hallom, amikor direkt igyekszem nem így hallani.

2009. szeptember 17., csütörtök

Okuláré

Engem is utolért a végzet: szemüvegre lesz szükségem. Még júniusban a cég elküldött munkaügyi orvosi kivizsgálásra, aki megállapította, hogy minden rendben van velem, kivéve a látásomat, ami bizony korrekcióra szorul, (Idézem: "És ezzel a szemmel vezet?!" - nagyon megnyugtatott, mondhatom.) adott is egy beutalót. Szó mi szó, én is éreztem, hogy a monitoron sokszor összefolynak a betűk (főleg az ékezetek, az ő-t az ó-tól nem nagyon tudom megkülönböztetni), és nap végére rendesen elfárad a szemem. Megérdeklődtem: ha szükségem lenne rá, a cégem 15 rugót fedez a szemüvegem árából, ráadásul a szemorvosi vizsgálatot is megszervezik, nekem csak el kell mennem. Aztán jött a nyár, az ügy elaludt, a HR-es csajszi augusztusban kapott észbe, amikor finoman érdeklődtem, hogy mi van.

Tegnap el is mentem a szemészhez, munka után, ami nem éppen ideális, mert a szemem már elég fáradt volt, piros is, szóval a helyzet rosszabbnak tűnhetett, mint amilyen valójában. Vagy épp ellenkezőleg, ezért volt jó, hogy munka után mentem, különben a ténylegesnél jobbnak tűnt volna. De az is lehet, hogy semmit nem befolyásolt. Megállapítást nyert, hogy rövidlátó vagyok, és asztigmiám is van, főleg ez utóbbinak tudható be, hogy elmosódnak a betűk. Azt magyarázta, hogy az asztigmia kb. belső szemtengelyferdülés, a hatása az, hogy a szemfenéken a kép rosszul áll össze, így sem közelre, sem távolra nem látok élesen, tehát nem a szemlencse rugalmasságán múlik a dolog, nem egyszerű fókuszálási probléma. Azt is mondta, hogy a tudomány mai állása szerint akár meg is állítható a romlása, ha az ember visel hozzá szemüveget. Este kiderült, hogy anyám is asztigmia miatt kapott szemüveget 10 éve.

Ma reggel Gabival együtt elmentünk az optikushoz keretet választani. Módszeresen haladtunk, és elég hamar leszűkítettük a választékot három keretre. Amit aztán végül kiválasztottunk, az szerintem és Gabi szerint is, sőt, az optikus csajszi szerint is a legjobban passzolt nekem. Történt viszont egy elég meglepő esemény. Az üzletben rajtunk kívül még egy apuka volt a kislányával, a gyereknek választottak szemüveget, úgy tűnt, hogy neki is az elsőt. Épp mindenki a keretválasztásba volt belefeledkezve, amikor nyílt azt ajtó, és egy férfi lépett be rajta, a hóna alatt egy láncfűrésszel. Rögtön meg is szólította az apukát, miszerint: "Vegye meg a láncfűrészt, ó'csón adom, nézze, milyen szép!" Az üzletben mindenki meglepődött, az optikust is beleértve. Aztán hamar közöltük, hogy köszönjük, per pillanat szemüvegben, nem pedig láncfűrészben utazunk, de ez nem szegte kedvét az ismeretlennek, sőt, csak még rámenősebb lett. Közölte, hogy ilyen olcsón sehol nem kapni, nézzük meg nyugodtan az interneten. Még a láncvédőt is levette, gondolom, hogy megmutassa, milyen éles. Én közben igyekeztem rábírni a távozásra, hogy folytathassuk a válogatást (Miklós is velünk volt, és kezdte rosszul viselni a várakozást), de nem sikerült nagyon hatnom rá. Csak jó pár perc "de vegye meg" - "kösz, de nem érdekel" játék után adta fel végül, és távozott. Nevezzetek előítéletesnek, de bármibe lefogadom, hogy a Főkert valamelyik munkatársától emelte el a szerszámot, miközben a szerencsétlen épp valamelyik körúti fát nyesegette.

És most énekeljünk együtt: "Semmi pánik, nincs itt a vég, szemüveg nem kell még!" (link)