Okuláré

Engem is utolért a végzet: szemüvegre lesz szükségem. Még júniusban a cég elküldött munkaügyi orvosi kivizsgálásra, aki megállapította, hogy minden rendben van velem, kivéve a látásomat, ami bizony korrekcióra szorul, (Idézem: "És ezzel a szemmel vezet?!" - nagyon megnyugtatott, mondhatom.) adott is egy beutalót. Szó mi szó, én is éreztem, hogy a monitoron sokszor összefolynak a betűk (főleg az ékezetek, az ő-t az ó-tól nem nagyon tudom megkülönböztetni), és nap végére rendesen elfárad a szemem. Megérdeklődtem: ha szükségem lenne rá, a cégem 15 rugót fedez a szemüvegem árából, ráadásul a szemorvosi vizsgálatot is megszervezik, nekem csak el kell mennem. Aztán jött a nyár, az ügy elaludt, a HR-es csajszi augusztusban kapott észbe, amikor finoman érdeklődtem, hogy mi van.

Tegnap el is mentem a szemészhez, munka után, ami nem éppen ideális, mert a szemem már elég fáradt volt, piros is, szóval a helyzet rosszabbnak tűnhetett, mint amilyen valójában. Vagy épp ellenkezőleg, ezért volt jó, hogy munka után mentem, különben a ténylegesnél jobbnak tűnt volna. De az is lehet, hogy semmit nem befolyásolt. Megállapítást nyert, hogy rövidlátó vagyok, és asztigmiám is van, főleg ez utóbbinak tudható be, hogy elmosódnak a betűk. Azt magyarázta, hogy az asztigmia kb. belső szemtengelyferdülés, a hatása az, hogy a szemfenéken a kép rosszul áll össze, így sem közelre, sem távolra nem látok élesen, tehát nem a szemlencse rugalmasságán múlik a dolog, nem egyszerű fókuszálási probléma. Azt is mondta, hogy a tudomány mai állása szerint akár meg is állítható a romlása, ha az ember visel hozzá szemüveget. Este kiderült, hogy anyám is asztigmia miatt kapott szemüveget 10 éve.

Ma reggel Gabival együtt elmentünk az optikushoz keretet választani. Módszeresen haladtunk, és elég hamar leszűkítettük a választékot három keretre. Amit aztán végül kiválasztottunk, az szerintem és Gabi szerint is, sőt, az optikus csajszi szerint is a legjobban passzolt nekem. Történt viszont egy elég meglepő esemény. Az üzletben rajtunk kívül még egy apuka volt a kislányával, a gyereknek választottak szemüveget, úgy tűnt, hogy neki is az elsőt. Épp mindenki a keretválasztásba volt belefeledkezve, amikor nyílt azt ajtó, és egy férfi lépett be rajta, a hóna alatt egy láncfűrésszel. Rögtön meg is szólította az apukát, miszerint: "Vegye meg a láncfűrészt, ó'csón adom, nézze, milyen szép!" Az üzletben mindenki meglepődött, az optikust is beleértve. Aztán hamar közöltük, hogy köszönjük, per pillanat szemüvegben, nem pedig láncfűrészben utazunk, de ez nem szegte kedvét az ismeretlennek, sőt, csak még rámenősebb lett. Közölte, hogy ilyen olcsón sehol nem kapni, nézzük meg nyugodtan az interneten. Még a láncvédőt is levette, gondolom, hogy megmutassa, milyen éles. Én közben igyekeztem rábírni a távozásra, hogy folytathassuk a válogatást (Miklós is velünk volt, és kezdte rosszul viselni a várakozást), de nem sikerült nagyon hatnom rá. Csak jó pár perc "de vegye meg" - "kösz, de nem érdekel" játék után adta fel végül, és távozott. Nevezzetek előítéletesnek, de bármibe lefogadom, hogy a Főkert valamelyik munkatársától emelte el a szerszámot, miközben a szerencsétlen épp valamelyik körúti fát nyesegette.

És most énekeljünk együtt: "Semmi pánik, nincs itt a vég, szemüveg nem kell még!" (link)