2005. május 30., hétfő

Rocketball

Tegnap páran elmentünk egy közeli nemzeti parkba, és játszottunk egy meglehetősen intenzív játékot, amit rocketballnak kereszteltünk el. A játék alapötletét az ún. ultimate frisbee adta, ez utóbbi pedig az amerikai fociból nyert ihletést. Az ultimate frisbee-ben ugyanúgy kell pontokat szerezni, mint az amerikai fociban, tehát a frisbee-t az ellenfél gólvonala mögé kell juttatni. Ehhez a csapattagoknak passzolgatnia kell a frisbee-t, de akinél van, az nem mozoghat vele. Ha nem sikerül elkapni, megfordul a játék, és a másik csapat támad arról a helyről, ahol a korong földet ért. Mi ezt annyiban módosítottuk, hogy nem frisbee-t használtunk. Van itt ugyanis egy olyan játék (ld. ábra), ami ugyanúgy szivar alakú, mint az amerikai futballabda, csak kisebb, szivacsból van, és az egyik hegyes végéből kiáll egy műanyag „tollbokréta” (olyasmi, mint ami a darts nyilaknak is van), ami irányban tartja repülés közben. Na mi ezt dobáltuk egymásnak. Nagyon lendületes a játék, folyamatosan futni kell, hol előre, hol hátra, úgyhogy gyorsan ki lehet fáradni. Viszont mindenkinek tetszett, el is határoztuk, hogy megpróbáljuk rendszeresíteni.

2005. május 25., szerda

Repülök

Lefoglaltam a repülőjegyet, kisebb rosszuléttel küszködve. Ugyanis iszonyat drága. Illeték, adó, közvetítői díj, postázási költség, papírjegydíj, stb., stb., a vége $1400. De megvan. Íme a részletek:

Érkezés:
júni 24, péntek, 17:35, British Airways 2874, Londonból
Indulás:
júli 4, hétfő, 10:25, Czech Airlines 787, Prágán át

Lehet programajánlatokat tenni.

Emlékezet

Ma reggel teljessé vált a notebookvásárlásom: beraktam a külön úton vett „emlékezetlapkát” a gépbe, és ezzel elértem a gép megrendelésekor tervbe vett kapacitást: 1 Gbyte-ot. A lehetőségek innentől határtalanok.

2005. május 24., kedd

Hazalátogatás

Határozottan körvonalazódik a hazalátogatásom. A legvalószínűbb most az, hogy június 24-én, pénteken délután érkeznék, és július 4-én, hétfőn reggel indulnék vissza. A főnökeim kvázi rábólintottak erre a változatra, repülőjegyet is találtam már, most már csak az a kérdés, hogy az otthoniaknak is megfelel-e így. Ha valakinek nem jó, kéretik jelezni (akár itt, akár e-mailben), aztán meglátjuk. A héten mindenképpen le akarom foglalni a repülőjegyet, mielőtt még kifutok az időből.

Csillagok háborúja

Vasárnap este testületileg megnéztük a harmadik és egyben utolsó részt. Rég éreztem úgy, hogy a korábban olvasott kritikáknak ennyire igazuk lett volna. A rádióban pl. nagyon találóan azt mondták, hogy valóban jobban sikerült, mint az első két rész, de csak annyira, amennyire az ember a természetes halált preferálja a keresztrefeszítéssel szemben. A New York Times azt írja, hogy Mr. Lucas közömbössége a filmkészítés két lényeges eleme – a színjátszás és a szövegírás – iránt figyelemre méltó. Anakin Skywalker gonosszá válása Hayden Christensen alakításában csupán sértődékeny, rossz hangulatok sorozata. Ugyanez az Index megfogalmazásában így szól: ez a pálfordulás [ti. a jó Anakinből gonosz Darth Vader lesz] (azaz épp az ellenkezője) elég gyönge pszichológiai lábakon áll; ami Anakinnal történik, főleg ami nem történik, az legfeljebb egy erős szkepszishez vezethetne, nem a teljes begonoszodáshoz. Nézhető, még talán izgalmasnak is nevezhető, de nem jó, ez ma már kevés. Gergely úgy fogalmazta meg, hogy a Star Wars rajongók felnőttek, de George Lucas nem.

2005. május 21., szombat

Apró örömök

A múlt havi hitelkártya-kimutatásomban találtam egy hibás tételt, $11.82 értékben. Az egyik ebédet egy étteremben kétszer húzták le, ráadásul nem is egészen azonos összeggel: a helyes tétel $11.32 volt. Csak azért vettem észre, mert folyamatos elszámolást vezetek a Palmomban, amit hó végén mindig tételesen összevetek a kimutatással. Nosza, reklamáljunk. Szerencsére online elintézhető az egész, nem kell telefonálni vagy levelet írni, különben hagytam volna a fenébe. De így pár perc alatt összeklikkeltem a problémám leírását, aztán hadd menjen. Mindez hó elején történt. Most látom az online rendszeren, hogy tegnapelőtt jóváírták. Remek!

2005. május 18., szerda

Apám nevében

Tegnap este Papszinál megnéztünk az Apám nevében c. filmet. Nagyon érdekes volt, meglehetősen nyomasztó, és különösen aktuális. Röviden arról szól, hogy egy ír fiút, az apját, és az egész családját bebörtönzik, mert kapcsolatba hozzák őket az IRA egy londoni robbantásával. A nyomozás során a rendőrség a fiú ártatlanságát alátámasztó bizonyítékokat és vallomásokat titkol el, ugyanakkor a fiúból beismerő vallomást csikar ki egy frissen hozott, terrorizmus elleni védekezésről szóló törvény alkalmazásával, amelynek értelmében terrorizmussal vádolt személyeket hét napon keresztül tarthatnak fogva és hallgathatnak ki vádemelés és ügyvéd jelenléte nélkül.

Utóbbi az, ami miatt szerintem roppant aktuális, ugyanis pontosan ugyanezt csinálják az amcsik Guantanamóban, csak az ő esetükben még hét napos határidő sincs, teljesen korlátlan a szabadságuk.

Adirolf

Vasárnap este rendben visszaértünk Floridából, valamivel éjfél után. A nyaralás igazán remekül sikerült, szombaton és vasárnap is fürödtünk a tengerben. Szépen le is sültem, az 50-es faktorú naptej (alias folyékony tükör) ellenére. Mindkét nap kiadósan ettünk is egy-egy étteremben, és szombat este még grilleztünk is egy kicsit a medence mellett. A ház, amiben laktunk, eléggé új lehetett, mert mellette még javában építettek egy pontosan ugyanolyat. Összesen 12-en voltunk, és kényelmesen elfértünk, sőt, még két embernek lett volna hely, ebből mindenki képet alkothat a ház méreteiről. Fényképek hamarosan lesznek, amint megkapom őket a készítőiktől.

2005. május 13., péntek

Florida

Délután indulunk a hétvégi floridai nyaralásra. Négyen már ott vannak (tegnap délután indultak), ketten már úton vannak (ma hajnalban indultak), és hamarosan még négyen csatlakozunk hozzájuk. Jó lesz.

Tegnap elhoztam a notebook-omat a FedEx-től. Nagyon tetszik! Az már kiderült, hogy a videókártyája 3D-s játékokhoz nem elég gyors. Annyi baj legyen, úgysem játszani vettem. A széles képernyőjű monitora viszont nagyon szép, az aksi is elég sokat bírja egy feltöltéssel. És nagyon jó minőségű a beépített hangszóró.

2005. május 12., csütörtök

Hipp, hopp, notebook

Nahát, ki hitte volna. Tegnap Kazahsztán, ma Nashville, ezt nevezem gyorsfutárnak. Már meg is próbálták kivinni, persze nem voltam otthon. Nem baj, este felveszem személyesen. Hű, de izgi!

2005. május 11., szerda

A notebook útjai kifürkészhetetlenek

Azt hittem, hogy Sanghajból a rövidebb (és olcsóbbnak vélt) úton jön a gépem: hajón a Csendes-óceánon keresztül, keletnek tartva. De nem, ehelyett nyugatnak indult meg, és már el is hagyta Kínát, a legfrissebb információk szerint Kazahsztánban jár, majdnem pontosan az északi félteke másik oldalán. És mindezt free shipping-el!

2005. május 10., kedd

A sanghaji nénikém

Értesítést kaptam, hogy postára adták a notebook-omat, és természetesen online lehet követni a csomagot. Ez tkp. pozitív fejlemény, lévén hogy eredetileg május 20-ára vállalták az összeállítását. Az utóbbin egyébként nem voltam meglepve, viccelődve mondtam is a többieknek, hogy valóban beletelhet három hétbe, mire beszerzik Taiwanról a merevlemezt, Japánból a memóriát, Malajziából a videókártyát, Kínából a házat meg a kijelzőt, Koreából az akkumulátort, aztán az egészet átküldik Indiába, ahol végül összeállítják és postázzák. Hát nem lett egészen igazam, ugyanis nem Bangalore-ból, hanem Sanghajból küldik.

Bourbon Street

Tegnap este rendhagyó módon bementünk a Downtownba páran, és beültünk egy kicsit a Bourbon Street Blues & Boogie Barba egy kis bluest hallgatni. Nagyon jó kis zene volt, igazi memphisi, déli blues. A hely elképesztően üres volt, a végén ötünkön kívül nem is volt más közönség. Ami azért is meglepő, mert hétvégén általában csurrig van a hely emberekkel, sokszor leülni sem lehet. Rumot ittam, gyógyszer gyanánt.

2005. május 9., hétfő

Come on babe, why don't we paint the town

Tegnap este Chicago-n voltunk, amint azt kb. egy hónapja beharangoztam, amikor megvettem a jegyeket. És nagyon-nagyon jó volt, sokkal jobb, mint a filmváltozat, pedig az is nagyon profin meg volt csinálva. Fantasztikus, hogy egyeseknek milyen hangjuk van, és hogy tudnak bánni vele! A "Mama" Mortont játszó nő hangja valami egészen káprázatos volt, de a Billy Flynnt alakító színész is egy klasszissal jobb volt, mint a fakó hangú Gere a filmben. A Roxie-t játszó lány meg egyenesen zseniális volt, nem csak énektudását, hanem a színészí játékát tekintve is. Ja, és természetesen élő zene volt, és az első sorban ültünk! Szóval olyan jó volt, hogy azt már-már csak nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tudnám hűen leírni. A többiek is egészen odavoltak.

2005. május 6., péntek

Adáscsend

Kedden napközben lebetegedtem. Délben még nem volt semmi különös, egy kis torokkaparás, de aztán estére már eléggé szarul éreztem magam, és erősen gyanús volt, hogy lázam is van. Reméltem, hogy korán haza tudunk menni, de végül 1/2 7-ig megbeszélésünk volt, először telefonon, aztán csoporton belül. Mikor hazaértem, begyógyszereztem magam, és bedőltem az ágyba. Másnap már jobb volt, tegnap pedig jobbára láztalan voltam, gyógyszerek nélkül. Így aztán ma ismét bejöttem, hogy levelet olvassak, felzárkózzak, de csak fél napot akarok bent tölteni.

Mindegy, legalább otthon voltam, mikor a FedEx-es fickó meghozta az egeremet.

2005. május 3., kedd

Szexi egér

Ma megrendeltem a leendő notebookomhoz egy nagyon szexi egeret is. Előbb fog ideérni, mint a gép, de nem baj, majd addig használom az asztali géphez. Még életemben nem fizettem $40-t egy egérért, de ha papucsot lehet ennyiért venni, akkor egeret miért is ne? (Egyébként is, a gyártótól közvetlenül $70, szóval még jól is jártam – remélem.)

Sörpapucs

Papucs sörnyitóval. Kolosszális. Kár, hogy elég borsos ára van ($40).

2005. május 2., hétfő

Időutazók nagygyűlése

Egy MIT-s hallgató naggyűlést szervez időutazóknak. Az az elmélete, hogy ezt a történelem során csak egyetlen egyszer kell megszervezni, feltéve, hogy kellő mértékben híre megy, és még ezer év múlva is emlékezni fognak rá az emberek. Ehhez segítséget kér, hogy minél nagyobb publicitást kapjon az ötlete. Ennek kapcsán felmerült a Slashdot fórumon, hogy vajon John Titor eljön-e. Róla azt lehet megtudni a linket követve, hogy egy állítólagos időutazó 2036-ból, aki 2000/2001 folyamán számos fórumon osztotta meg információit a jövőről...

A notebook és én

Rászántam magam, és megrendeltem a HP-tól álmaim notebookját. Kicsi, könnyű, szép, „szélesvásznú” képernyője van, DVD író, beépített memóriakártya olvasó, WIFI, miegymás. Minden szép és jó... lenne. De. Az oka, hogy viszonylag hirtelen elhatároztam magam, az volt, hogy találtam a neten egy kuponkódot, ami $100-t elenged az árból, de szombaton lejárt, ezért még pénteken lépnem kellett. A HP honlapján ki is töltöttem a formot, megadtam a hitelkártyaadataimat, kuponkódot, és ki is dobta, hogy ennyi és ennyi a végösszeg, csak ezt a gombot kell még megnyomnom, hogy véglegesítsem a rendelést. Megnyomtam. Egy darabig rágódott rajta, majd kiírta, hogy köszöni a rendelést, a nyugtaszám ez és ez, reméli, hogy a jövőben is bonyolítunk üzletet. Igen ám, de az itt feltüntetett végösszeg $110-ral több volt, és a kuponnak nyoma sem volt. Pénteken már nem volt vele időm foglalkozni, de ma reggel felhívtam őket, hogy mi az ábra. A fickó, akivel beszéltem, kb. 20 percen keresztül ugyanazokat az érveket hajtogatta, viszont amit én mondtam, láthatóan nem értette meg. A végére sikerült kellő erőszakoskodás után kiderítenem, hogy erre az összeállításra a kupon nem érvényes. Szóval tkp. átvertek, mert csak a rendelés véglegesítése után derült ki, hogy „ja, mégsem annyiba kerül”. Még meg sem kaptam, és máris rossz szájízt hagy maga után. Ja, és három hét, mire kipostázzák.