Ezer éve nem írtam ide. Ez már csak így megy: néha napokon, heteken keresztül rendszeres késztetést érzek, hogy számos gondolatmorzsát megosszak a nagyérdeművel (nem mintha a nagyérdemű olyan jól járna ezzel), máskor meg hosszú ideig semmi sem kívánkozik a monitorra. De most azért mégiscsak leírnék néhány apróságot.
Az egyik ez a bizonyos pénzügyi válság, ahol megincsak igaz a régi mondás, miszerint szép lehetsz, de okos nem. A dollár árfolyama az elmúlt másfél hónappban örvendetesen alakul, legalábbis az euróhoz és a forinthoz képest, ha ez a folyamat kitart még néhány hétig, akkor már alig lesz rosszabb az árfolyam, mint amikor hazaköltöztem, érdemes lesz hát átváltanom a maradék dollárjaimat is. Mindeközben az euró alapú befektetésem a többi tőzsdei papírral együtt rohamos tempóban veszít az értékéből, eddig kb. 25%-os veszteséget halmozva fel, és miközben könnyesen figyelem a napi árfolyam alakulását, az örök tőzsdei kérdésen töröm a fejem: eladni vagy kivárni? Tanácsokat persze mindenki osztogat, biztosat meg nyilván senki nem tud mondani.
Ennél sokkal örvendetesebb, hogy a fiam szépen növöget és fejlődik. Múlt héten átlépte a 60 centimétert, ami 12 centis növekedés a születési hosszához képest, nem rossz teljesítmény. Az értelme pedig napról napra nyílik. Két hete volt a keresztelője, a szertartás után tartottunk otthon egy kis családi pogácsázást; itt vettem észre először, hogy több ember közül is kiszúr magának és megörül nekem. Az elmúlt napokban többször is előfordult, hogy reggel, mikor odamentem az ágyához, már ébren találtam, nagy szemekkel nézelődött, de csöndben volt, viszont amikor észrevett, széles vigyorral és heves kalimpálással üdvözölt. Most is a kanapén fekszik, játszik a halaival, és dumál.
