Hálás vagyok a sorsnak, hogy az USA-ban töltött két év alatt tűrhetően megtanultam evőpálcikával enni, elég sokat jártunk ugyanis japán és thai étterembe. Ugyan lett volna lehetőségem kést-villát használni, de ha már kihozták a pálcikát, gondoltam, csak megtanulom. Most ez nagyon jól jön, sok helyen ugyanis a pulton csak pálcika van kirakva. Biztosan tudnék villát kérni, de így egyszerűbb is, meg jobban is illik a környezethez.
A japán levesek elég egyszerűek, általában valami híg lé, amiben tészta (soba), tofu vagy alga úszkál, eseleg kisebb darab húsok. De legalább forró, az is valami. A dolog attól válik érdekessé, hogy nem külön fogásként eszik, hanem a főétellel együtt, mintegy köretként; és nem kanállal, hanem pálcikával eszegetik ki a tartalmát, aztán ha az már elfogyott, akkor egyszerűen kiisszák a csészéből a levet, mint valami teát. Az Amerikában látogatott japán étteremben ez nem így volt - nyilván alkalmazkodott valamelyest a helyik szokásokhoz. A hagyományos étkezés során tehát felváltva esznek a levesből, a húsból, halból, zöldségekből, valamint a rizsből vagy tésztából. Ez utóbbi adja egyébként az étkezés gerincét.
Az éttermek túlnyomó többségében ugyan nincs latin betűs, pláne angol nyelvű menü, de sok helyen képekkel illusztrálják a választékot, és ugyancsak gyakori, hogy a bejárat mellett egy kis vitrinbe kirakják az ételek műanyagból készített, meglehetősen realisztikus mását; majd fotózok ilyet is. Ezek alapján egész jól lehet rendelni akkor is, ha az ember, mint én, csak pár szót beszél japánul. A gondok akkor kezdődnek persze, ha visszakérdeznek, pl. hogy milyen kiegészítőt vagy italt kérsz hozzá. Az is érdekes, hogy az éttermek nagyon szakosodottak, akárcsak otthon a gyrosos vagy a pizzériák: egy adott helyen vagy sushit szolgálnak fel, vagy tempurát (panírozott zöldségek és rákok), vagy udont (tésztaféle, húsos, halas, zöldséges feltétekkel), esetleg tonkacut (panírozott hús); de sosem együtt az összeset. Ezért aztán nem is lehet minden nap ugyanoda menni vacsorázni, mert az borzasztóan unalmas lenne.
Rengeteg kis étterem van egyébként, minden harmadik-negyedik üzlet az. A helyi kollégák azt mondták, azért, mert az élelmiszer-alapanyagok nagyon drágák, és az embereknek a városban úgysem nagyon van idejük főzni, mert sokat dolgoznak - így aztán mindenki kijár ebédelni. Ezek a helyek egyébként a tokiói árszínvonalhoz képest elég olcsók: a helyi árak számszerűen kb. ugyanazok mint otthon, épp csak yenben; ehhez képest egy ebéd 6-800 yenből simán megoldható.
Megjegyzés küldése