A névjegyekről

A japánok meg vannak hülyülve a névjegyekért. Mindenkinek van, és ismeretlennel való találkozáskor azonnal cserélnek. De nem ám úgy, ahogy mi a világ nyugati felén tesszük. Mert két kézzel fogva kell a névjegyet odanyújtani a másiknak, és ugyanígy is illik átvenni, közben persze szorgosan hajlongva. Ez olyankor tud európai szemmel nézve vicces jelenetet produkálni, mikor az egyik karján a delikvensnek mondjuk kabát van átvetve, kezében táska, és te nyújtod a névjegyedet, csak olyan lazán, egy kézzel, szinte dobva, európai módra. Mire ő, legyen akár, mondjuk az iroda vezetője, fontos beosztásban lévő muksó, gyorsan lerakja a táskáját is meg a kabátját is valahová, hogy szabaddá váljon mindkét keze a névjegy átvételéhez. És nyilván nem azért, mert olyan nehéz az a papiros. Neked meg ég az arcod, hogy te annak ellenére nyújtottad egy kézzel, hogy történetesen mindkét kezed szabad volt. Következő alkalommal meg azon morfondírozol, hogy amikor körben bemutatnak mindenkinek, akkor kicsit macerás 1) előhúzni a névjegytárcát a zsebedből 2) kivenni egy névjegyet 3) visszacsúsztatni a tárcát a zsebedbe. Mennyivel egyszerűbb lenne jobb kézzel osztogatni, a ballal meg tartani a tárcát. De nem. Fura világ ez...