Kávé

Biztosan más is észrevette már, hogy amikor egy csészében megkeverjük a kávét, majd a keverést abbahagyva elkezdjük a kanállal ütögetni a csésze fenekét, mélyről induló, egyre magasodó hangokat kapunk. Először a folyadék egyre lassuló áramlására fogtam a dolgot, de van egy-két bökkenő. Egyrészt a hang jóval azután is magasodik, hogy a kávé már látszólag teljesen megállt a csészében. Másrészt csak kávéval működik, vízzel, teával, tejjel nem. Tejeskávéval lényegesen gyengébb a hatás, mint feketén. Ki tud nekem magyarázatot adni?

Római fotók

Római fényképek, hol viccesnek hol informatívnak szánt feliratokkal, mindenki nagy örömére. Aztán csak csínján a kommentekkel!

Nyári album

Amíg elkészül a római fényképes beszámoló, addig is egy kis nyári csemege, Miklóssal a középpontban.

Róma

Minden bepakolva, indulásra készen. Már csak a babakocsit kell kicsit kiporszívózni, felöltözni, és mehetünk, kb. két óra múlva indulás a reptérre. Végül csak befértünk két bőröndbe (plusz egy hátizsák, plusz babakocsi), ha nem is könnyen. Itt apósom visz ki minket, Rómában meg iránytaxi vár; végül rászántam magam, hogy megrendeljük, akár fél óra nyereség is nagyon sokat jelent a gyerekkel este. Fényképes beszámoló várható, előbb-utóbb.

Minden út...

Rómába vezet, tudjuk, a kérdés csak az, hogy mekkora kerülővel. Az én útjaim mindenesetre nem vezettek Rómába. Eddig. De most a maradék szabadságomnak meg egy akciós repülőjegynek köszönhetően az is oda fog. Szombaton ugyanis hármasban elrepülünk Rómába egy hétre. Igen, egy egész hétre! Persze nagyon más lesz ez az út, mint a korábbiak. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz Miklóssal repülni, a szokásos lefekvési ideje után megérkezni, várost nézni, és általában, külföldön lenni. Igaz, eddig is utaztunk vele, de csak országhatáron belül, kocsival. Legutóbb augusztusban Orfűre három napra, az is elég hosszú útnak tűnt így gyerekkel, pedig hazafelé úgy jöttünk, hogy az esti fürdetése után indultunk, és az út nagy részét végigaludta.

No meg persze külföldre úti okmányok is kellenek, az útlevél viszont drága és hamar lejár, legalábbis a gyerek esetében. Viszont szerencsére nemrég kitalálták, hogy 14 év alatti gyereknek is lehet személyit igényelni, pont az EU-n belüli utazásra gondolva, sőt, az első személyi ingyenes, és még gyorsabban is készül el, mint az útlevél. Úgyhogy Miklós most már személyivel is tudja igazolni, hogy még alig múlt el egy éves. Az aláírása helye persze üres.

Kisszínes

Az egyik hír, hogy elkészült a szemüvegem, tegnap munka után mentem érte. Este már azzal néztem filmet, most meg próbálom, milyen vele a monitor előtti munkavégzés. Sajnos vagy szerencsére, de sokat számít, sokkal többet, mint gondoltam. Újra felfedeztem, hogy van olyan szín, hogy fekete. Ha ugyanis leveszem a szemüvegem, minden, amit fekete, kicsit kiszürkül, gondolom attól, hogy a környezetében lévő fehértől behomályosodik. Máris lejjebb kellett vennem a kontrasztot meg a fényerőt a monitorokon, mert szemüveggel egyszerűen vakított, olyan éles volt minden. Fénykép még nincs, de lesz.

A másik nem annyira hír, mint inkább megfigyelés. Piros metróval járok munkába, elég sok a "tér" nevű megálló, főként azon a szakaszon, ahol járok. Konkrétan van négy egymás után (Moszkva, Batthyány, Kossuth, Deák), aztán egy kihagyás majd még egy (Blaha), ebből én négyet érintek, hármat hallok bemondani minkét irányba. Az őskövület bemondórendszert, gondolom, nem kell senkinek bemutatni, a hangminőség hagy kívánni valót maga után, a turista (még ha magyar is) örülhet, ha megérti, amit mondanak. Nemrég feltűnt, hogy ennek köszönhetően én mindig úgy hallom, hogy "a Deák térd következik", "a Kossuth Lajos térd következik". Akkor is így hallom, amikor direkt igyekszem nem így hallani.

Okuláré

Engem is utolért a végzet: szemüvegre lesz szükségem. Még júniusban a cég elküldött munkaügyi orvosi kivizsgálásra, aki megállapította, hogy minden rendben van velem, kivéve a látásomat, ami bizony korrekcióra szorul, (Idézem: "És ezzel a szemmel vezet?!" - nagyon megnyugtatott, mondhatom.) adott is egy beutalót. Szó mi szó, én is éreztem, hogy a monitoron sokszor összefolynak a betűk (főleg az ékezetek, az ő-t az ó-tól nem nagyon tudom megkülönböztetni), és nap végére rendesen elfárad a szemem. Megérdeklődtem: ha szükségem lenne rá, a cégem 15 rugót fedez a szemüvegem árából, ráadásul a szemorvosi vizsgálatot is megszervezik, nekem csak el kell mennem. Aztán jött a nyár, az ügy elaludt, a HR-es csajszi augusztusban kapott észbe, amikor finoman érdeklődtem, hogy mi van.

Tegnap el is mentem a szemészhez, munka után, ami nem éppen ideális, mert a szemem már elég fáradt volt, piros is, szóval a helyzet rosszabbnak tűnhetett, mint amilyen valójában. Vagy épp ellenkezőleg, ezért volt jó, hogy munka után mentem, különben a ténylegesnél jobbnak tűnt volna. De az is lehet, hogy semmit nem befolyásolt. Megállapítást nyert, hogy rövidlátó vagyok, és asztigmiám is van, főleg ez utóbbinak tudható be, hogy elmosódnak a betűk. Azt magyarázta, hogy az asztigmia kb. belső szemtengelyferdülés, a hatása az, hogy a szemfenéken a kép rosszul áll össze, így sem közelre, sem távolra nem látok élesen, tehát nem a szemlencse rugalmasságán múlik a dolog, nem egyszerű fókuszálási probléma. Azt is mondta, hogy a tudomány mai állása szerint akár meg is állítható a romlása, ha az ember visel hozzá szemüveget. Este kiderült, hogy anyám is asztigmia miatt kapott szemüveget 10 éve.

Ma reggel Gabival együtt elmentünk az optikushoz keretet választani. Módszeresen haladtunk, és elég hamar leszűkítettük a választékot három keretre. Amit aztán végül kiválasztottunk, az szerintem és Gabi szerint is, sőt, az optikus csajszi szerint is a legjobban passzolt nekem. Történt viszont egy elég meglepő esemény. Az üzletben rajtunk kívül még egy apuka volt a kislányával, a gyereknek választottak szemüveget, úgy tűnt, hogy neki is az elsőt. Épp mindenki a keretválasztásba volt belefeledkezve, amikor nyílt azt ajtó, és egy férfi lépett be rajta, a hóna alatt egy láncfűrésszel. Rögtön meg is szólította az apukát, miszerint: "Vegye meg a láncfűrészt, ó'csón adom, nézze, milyen szép!" Az üzletben mindenki meglepődött, az optikust is beleértve. Aztán hamar közöltük, hogy köszönjük, per pillanat szemüvegben, nem pedig láncfűrészben utazunk, de ez nem szegte kedvét az ismeretlennek, sőt, csak még rámenősebb lett. Közölte, hogy ilyen olcsón sehol nem kapni, nézzük meg nyugodtan az interneten. Még a láncvédőt is levette, gondolom, hogy megmutassa, milyen éles. Én közben igyekeztem rábírni a távozásra, hogy folytathassuk a válogatást (Miklós is velünk volt, és kezdte rosszul viselni a várakozást), de nem sikerült nagyon hatnom rá. Csak jó pár perc "de vegye meg" - "kösz, de nem érdekel" játék után adta fel végül, és távozott. Nevezzetek előítéletesnek, de bármibe lefogadom, hogy a Főkert valamelyik munkatársától emelte el a szerszámot, miközben a szerencsétlen épp valamelyik körúti fát nyesegette.

És most énekeljünk együtt: "Semmi pánik, nincs itt a vég, szemüveg nem kell még!" (link)

Nevek

Olvasom a MaNcsban, hogy elhunyt Pina (született Philippine) Bausch táncművész, a Wuppertaler Tanztheater alapítója. Szegény, ilyen keresztnevet szándékosan felvenni... Olvasom tovább: tanulmányait a német expresszionista táncművészet nagyjánál, Kurt Joossnál kezdte. Helyben vagyunk.

A felolvasó

Megtöröm a hosszú hallgatást, csak hogy elmondhassam, pár nap híján egy évnyi kihagyás után ismét moziba mentem. Gabi és Miklós a Balatonnál nyaralnak, én a hétköznapokon dolgozom, ezért Pesten vagyok (hétvégenként csatlakozom hozzájuk). Tegnap este Tomi barátommal (és egy ideje kollégámmal) a szalmaságot kihasználandó moziba mentünk, mint régen, az egyetemi évek alatt. Végülis A felolvasó c. filmre esett a választás, és nagyon jó döntés volt. Ha az ember évente egyszer jut el moziba, akkor ilyen kategóriájú, színvonalú filmet érdemes megnézni. A történet egyszerre érdekes és elgondolkodtató, a színészek fantasztikusak, különösen lenyűgözött Ralph Fiennes alakítása, ti. szövege nem sok van, mozgás, gesztus alig, tkp. az egész filmet az arcával, közelebrről a szemével játsza végig, fantasztikus pontossággal és megjelenítő erővel. És aztán itt van az is, hogy valahányszor már azt hinném, hogy a Holokauszt témájában már nem lehet újat mondani a vásznon, akkor mindig jön egy film, ami gyönyörűen rácáfol erre. Ilyen volt anno Az élet szép, aztán jött A zongorista, és most A felolvasó. Nem akarok filmkritikát írni, azt nálam sokkal szakavatottabb emberek már régen megtették, úgyhogy csak buzdítanék mindenkit, hogy ha teheti, feltétlenül nézze meg ezt a filmet.

MKB-s spam

Bizonyára mindenki ismeri a bankok nevében írt, elektronikus számlahozzáféréshez szükséges adatok megerősítésére felszólító spam-eket. Az utóbbi időben valaki vagy valakik az MKB Bank nevében írogatnak hasonló leveleket, természetesen magyarul. A dologról a Bank is tud, úgyhogy a spam-eken felül tőlük is rendszeresen kapok e-maileket, amelyben figyelmeztetnek. Mindezt csak azért említem, mert a legutóbbi ilyen spam-et történetesen el is olvastam, mert megakadt a szemem egy szón, és alig bírtam visszatartani a röhögésemet. Mindjárt megértitek, miért:

Kedves kliensünk
A securitate okokbol kifolyolag zártuk le az ön kontját.
Ez arra szolgál,hogy segitsék és védjék az ön kontját.
Újra kell restaurálja az ön kontjának az adatait arra,
hogy újra használhatóvá váljon az
ön kontja,és bebizonzitja,hogy nem volt informatikai
rablásnak az áldozata.
Újra kell irja az adatait a következö oldalon
http://www.mkb.hu/,hogy befejezhesse a procseszt.
KÖszönjük az eggyetértést.

A levélbe csak sortöréseket raktam és kivettem a spamlinket, de a kis- és nagybetűk, helyesírási hibák, stb. pontosan így szerepeltek benne. A securitate szó arra enged következtetni, hogy talán románból fordították valami gépi fordító segítségével. Azért erre túl sokan biztosan nem mozdulnak rá. Arról nem is beszélve, hogy nem is elég hosszú a hajam ahhoz, hogy kontyba (pardon, kontjba) fogjam...

Frissítés: Megnéztem a régebbi változatot is, az se sokkal értelmesebb:

Biztonsagi okokbol is felfuggesztettek a fiokjat,
egy biztonsagi intezkedes, amelynek celja, hogy
megvedjuk Ont es szamla. Meg kell ujra az adatokat
a folyo fizetesi merleg visszaallitja a mukodeset
a fiokjat, es megerositi, hogy meg nem volt az aldozatok
szamitogepes lopas. Meg kell ujra adja meg az adatokat
a kovetkezo oldalon, hogy az ellenorzesi folyamat soran:

Majd következik a link. No comment.

Teljesítményértékelés

Alighogy csatlakoztam a NavNGo csapatához, bevezették a cégnél a megegyezésen alapuló teljesítményértékelést: mindenkinek ki kell töltenie egy elektronikus kérdőívet, amit aztán a főnökével együtt áttekintenek, módosítanak és lezárnak. Aki már látott ilyet, tudja, miről beszélek. Hogy egy kicsit oldjam a kérdőívvel szembeni ellenérzéseimet, készítettem egy három kérdésből álló paródiát, amit most ezúton szeretnék megosztani veletek:

Önértékelés:

1. Rendszeresen vannak önértékelési problémáim, gyakran küzdök komplexusokkal. Sokszor úgy érzem, hogy túl sokat várnak tőlem, és nem leszek képes megfelelni az elvárásoknak.
2. Alapvetően jól ismerem magamat, de előfordul, hogy elrettenek egyes feladatoktól, amit mások rám bíznak. Néha úgy érzem, hogy egyszerűbb, kevesebb kihívást jelentő munkát kellene keresnem. Önértékelési tévedéseimből csak néha tanulok.
3. A legtöbb helyzetben jól mérem fel, hogy mire vagyok képes, ritkán azonban előfordul, hogy kicsit túlbecsülöm a képességeimet. Ilyenkor levonom a konzekvenciákat, és a legközelebbi hasonló szituációban már pontosabban látom saját korlátaimat.
4. Kvalitásaimnak teljesen tudatában vagyok, mindig pontosan érzem, hogy mire vagyok képes. Sokszor másokat is meglepek azzal, hogy milyen találóan jellemzem magamat, szerepemet egy-egy helyzetben. Ugyanakkor kellően szerény is vagyok ahhoz, hogy képességeimet sose hangsűlyozzam a jelentőségüknél jobban.
   

Hozzáállás:

1. Irtózom az önértékelési kérdőív kitöltésétől, értelmetlen időpocsékolásnak tartom az egészet. Nem értem, hogy vezetőim mi hasznosat láthatnak benne. A kérdések pontatlanok, soha nem találom azt a választ, amit magamra jellemzőnek érzek.
2. A kérdőívet nyűgnek érzem, de főnökeim és a cég fejlődése kedvéért együttműködöm a kitöltésében. Az egyes kérdéseknél sokszor nem találom a pontosan jellemző választ, de ilyenkor nem okoz gondot a leginkább megfelelő, bár kicsit pontatlan lehetőség kiválasztása. Az egésznek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, nem érdekel különösebben, hogy mi fog kisülni belőle.
3. Egyetértek a kérdőív szükségességével, de a válaszokat itt-ott rosszul megfogalmazottnak érzem. Tisztában vagyok vele, hogy ez a teszt fontos első lépés a vállalati dolgozók képességeinek és motivációjának folyamatos monitorozásához, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben pontosabban kidolgozott teszteket fognak a rendelkezésünkre bocsájtani. Addig is igyekszem a legjobb tudásom szerint megjelölni a válaszokat, bár néha hosszasan tipródom egy-egy részleten.
4. A kérdőiv kimondottan lelkesít, sőt, részt vállaltam az összeállításában. Rendkívüli módon szeretem az ilyen felméréseket, úgy érzem, hogy nagy mértékben hozzásegítenek önmagam jobb megismeréséhez és a folyamatos fejlődéshez. Csüggedtebb kollégáimat lelkes szavakkal buzdítom a kitöltésre, igyekszem megértetni velük, hogy ez nem csak a cég és a saját, hanem mindnyájunk közös érdeke is. Izgatottan várom az értékelést.
   

Tesztkészítés:

1. Még soha nem írtam teljesítményértékelő teszthez kérdést, és biztos vagyok benne, hogy komoly gondot okozna egy kérdés megalkotása, a válaszokról nem is beszélve.
2. Eddig csak egy-két kérdést készítettem teljesítményértékelő teszthez, azok sem sikerültek igazán jól, a főnökeimnek gyakorlatilag teljesen át kellett írniuk őket, hogy használhatók lehessenek.
3. Rendszeresen részt veszek teszt írásában, többnyire csapatmunkában. A témaköröket általában készen kapom, és a lehetséges válaszok kidolgozása a feladatom. Leghőbb vágyam, hogy egyszer egy teljes tesztsor kidolgozását rám bízzák, elejétől a végéig.
4. Rutinszerűen készítek teljesítményértékelő teszteket, tetszőleges témakörben. Jelentős készletet halmoztam fel a korábban elkészített kérdésekből, így gyakorlatilag bármikor össze tudok állítani egy tesztsort pár perc alatt, ha szükséges, de némi többletráfordítással bármliyen igényt kielégítő tesztet össze tudok állítani.
   

Wash-n-Go

Nem akarom elkiabálni, de tulajdonképpen már minden le van zsírozva, úgyhogy akár már beszélhetek is róla. Az elmúlt másfél hétben jelentős változás állt be (van beállóban) az életemben: ismét állást változtatok. (Három „áll” egy mondatban, hmm.) Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtökön kiderült: kicsit megritkult körülöttünk a levegő a SZTAKI-ban, és már sokáig nem folytatódhatnak úgy a dolgok, ahogy eddig. Jó lett volna, ha pl. az elmúlt három évben sikerül pályázatot nyernünk. Nem sikerült, pedig becsületünkre legyen mondva, rendesen próbálkoztunk, itthon is, az EU-ban is. Több olyan pályázatunk is volt, amiről felsőbb körökből is jött olyan bizalmas információ (a saját fülemmel is hallottam), hogy szinte biztos befutó, aztán valami mégis félrecsúszott, és nem mi nyertünk. Aztán az is benne van szerintem, hogy a csoportunk (egyébként elég sokszínű) tevékenysége nem igazán passzol az intézet profiljába. (Ez nem minősítés, csak ténymegállapítás.) Talán más oka is van, a lényeg a lényeg: meglehetősen bőkezű kifutási időt kaptunk, de jelezték, hogy hosszabb távon már nem igénylik a jelenlétünket. A hátralévő időre való tekintettel nem akartam elkapkodni a váltást, gondoltam, most alaposan körülnézek a piacon, különösen azt tekintve, hogy a gazdasági helyzet nem kímélte a munkaerőpiacot sem. Szóval egészen finoman elkezdtem megmozgatni néhány szálat (ebben a főnököm is a segítségemre volt), és több helyről is olyan visszajelzést kaptam, hogy mehetnék, de sürgős lenne, minél hamarabb, annál jobb, és pillanatok alatt munkaügyi örvényben találtam magam.

Aznap, amikor kipattant a hír, Tomi barátomat vártuk estére vendégségbe, úgyhogy kicsit puhatolóztam nála, náluk a NavNGo-nál mi a helyzet állásügyben. Nem is olyan régen még nagy kampányt folytattak fővárosszerte, hogy embereket fogjanak, most viszont kiderült, hogy nem ilyen kedvező a helyzet, egy ideje nem vesznek fel új embert. Sebaj, ráérek, gondoltam, és megkértem, hogy azért tartsa nyitva a szemét, hátha adódik valami előbb-utóbb. Aztán pár napra rá jött az üzenet, hogy komolyan gondolom-e a dolgot, mert akkor talán tudnék váltani valakit, aki most megy el (történetesen szintén jóbarátom), és lenne-e kedvem bemenni egy ismerkedő beszélgetésre, ami még nem interjú, de azért mégis. Persze, mondtam, miért is ne, de nekem nem sürgős a kezdés, sőt. Aztán újabb két napra rá jött a következő üzenet, hogy elméletileg tudnék-e mégis hamar kezdeni, mert milyen jó volna mindenkinek, ha közvetlenül attól tudnám átvenni a munkát, akinek a helyére mennék; és ha tudnék, akkor nem lehetne-e a beszélgetés helyett mégis inkább állásinterjú. Persze, mondam, ha egyébként meg tudunk állapodni, a korai kezdés önmagában nem akadály. Aztán szó szót, házi feladat interjút követett, és tegnap estére, tehát csupán néhány nap leforgása alatt (egyelőre szóbeli) megállapodásig jutottunk, jővő hétfőn kezdek.

A SZTAKI-nak (és az érintetteknek) hálás vagyok az elmúlt három évért, sokat kaptam ezalatt az idő alatt: szépen nőtt a publikációs listám, mostanra kényelmesen elérte a PhD-hez szükséges szintet; sok újat tanultam szakmai értelemben is az izgalmas és változatos feladatoknak köszönhetően, és mindeközben a családomra is szépen maradt időm. Mindezzel együtt örülök a változásnak, ismét izgalmas és mozgalmas időszak elé nézek, pont akkor, amikor már kezdtem túlságosan is belekényelmesedni a mostani melóba.

Közben Miklós fiam is aktiválta magát, folyamatosan kúszik a lakásban, jön-megy, minden érdekli, ami nem az ő játéka, legyen az papucs, morzsa a földön, számítógép-kikapcsológomb, elektromos vezeték vagy épp porszívó. Egyenesen lámpamániás, hosszasan bámul mindenféle fali és mennyezeti lámpát, akár ég, akár nem; ha ég, akkor még „e ... é ... é ...” hangjelzésekkel is kíséri, Gabi szerint az első szava az, hogy „ég”. Több szót is egyértelműen felismer és megért, az egyik természetesen a lámpa (elég kimondani, és tekintetével azonnal megkeresi a legközelebbit). Enni imád, bármit és bármikor, bármilyen mennyiségben. Ha a konyhában leülünk enni, miközben ő a nappaliban játszik a szőnyegen, fantasztikus tempóban kirongyol a konyhába (át a küszöbön, hasmánt!), egyenesen az autósüléséhez, fél kézzel belecsimpaszkodik, majd „e... e...” hangjelzés kiséretében ránk néz, jelezve, hogy ő most oda beülne, és azt sem bánná, ha kapna valamit a szájába, legyen az kölesgolyó, pirítós, vagy vadasmarha. Ha megkapja, hangos nyammogással jelzi elégedettségét; ha nem, panaszkodik a bánásmód ellen. Két foga már kint van (a két alsó egyes), és döbbenetesen nagyon tud velük harapni az ember kezén, a felső ínyét használva támasztéknak. (Ilyenkor mindig örülök, hogy nem én szoptatom.) Aludni nem annyira szeret, se nappal, se éjszaka, de azért néha mégis muszáj, szerencsénkre. Bármelyik napon megszülethet az unokahúga, Kinga, akivel már ketten lesznek fiatalabbak a családban Miklósnál, ugyanis előző unokahúga, Lujza, februárban látta meg a napvilágot; egyszóval öregszik.

B., Gordon

Ilyen névvel baloldali kormányzó pártnak új miniszterelnököt állítani ciklus közben: ez még Nagy-Britanniának sem sült el túl jól. Erősen szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy ebből bármi jó kisülhet.

Magyar löncshúsnak híg a leve

Egyre több spam-et kapok magyar cégektől, reklámcéllal. Ha van leiratkozási link, akkor csak füstölgök magamban egy sort, aztán ráklikkelek, és bízom benne, hogy komolyan gondolják a leiratkozást. De a legutóbbi levél kicsapta nálam a biztosítékot, és az alábbi, vitriolos választ küldtem el:

Tisztelt Spammer!

Felszólítom, hogy az e-mail címemet azonnali hatállyal távolítsák el az adatbázisukból.  Felhívom figyelmét, hogy kéretlen körlevél írása a leiratkozás lehetőségének említése nélkül nem csak etikátlan, hanem tudtommal a szokásos internetszolgáltatói szerződésekbe is ütközik.

(Nem túl nagy) tisztelettel,

Hanák Dávid

Mit mondjak, jól esett. Arról már nem is tettem említést, hogy a levelülköz még egy Excel file is volt csatolva.

Túlcsordulás

Az utóbbi hetekben nagyon rákattantam a stackoverflow.com-ra. Annak, aki még nem hallott volna róla, ez lényegében egy fórum programozóknak, ahol (meglepő!) programozással kapcsolatos kérdéseket lehet feltenni, és jó esetben a közösségtől választ kapni. Ami újdonság benne a szokásos fórumokhoz képest, hogy a kérdéseket és a válaszokra is lehet szavazni, és a rendszer automatikusan a szavazatok száma alapján rangsorol mindent. Továbbá a kérdés vagy válasz kiegészítése annak szerkesztésével, nem pedig egy újabb bejegyzés hozzáfűzésével történik. E két működési alapelv már elég ahhoz, hogy a fórumszálak ne burjánozzanak el, és ha van jó válasz, akkor azt könnyen és gyorsan meg lehessen találni: tkp. elég a legelső választ megnézni. A szavazósdit arra is jó, hogy a regisztrált szerkesztők karmát gyűjthetnek vele, és minél több karmád van, annál több mindent csinálhatsz: fűzhetsz megjegyzéseket mások kérdéséhez és válaszához, átcimkézhetsz kérdéseket, sőt, egy ponton túl már mások bejegyzéseit is szerkesztheted (elírásokat, formázást javítandó).

Tetszik benne, hogy egyrészt a kérdések és válaszok nézegetésével sokat lehet tanulni, trükköket, szakmai fogásokat, másrészt annyi időt lehet rászánni, amennyi van. A Wikipédiát is szerettem annak idején, de amint jelentősen csökkentettem a rá szánt időt, már nem működött, mert nem tudtam követni az eseményeket (legalábbis adminként - magányos szerkesztőként talán ment volna, de az a szerep meg nem passzolt nekem). Itt, legalábbis egyelőre úgy tűnik, ha egy hétig rá se nézek, akkor sincs semmi, mert új, megválaszolandó kérdés mindig jön, és új kérdést mindig fel is lehet tenni. Az ember tkp. nem marad le semmiről.

Kb. egy hónapja kezdtem el aktívan használni (már korábban, még Karácsony előtt regisztráltam), és ezalatt az idő alatt nem túl nagy erőfeszítéssel több, mint 1000 karmát gyűjtöttem, pedig azok a témakörök, amikhez rendszeresen hozzászólok (ActionScript, Lua), nem mainstream témakörök, így a leadott szavazatok száma is kevesebb, mint mondjuk a C#-os témaköröben. Az is igaz, hogy nagyobb eséllyel lesz az én válaszom a helyes. Az is igaz, hogy a karma jelentősége magára a site-ra korlátozódik, hozzáértést nem lehet vele mérni. Kicsit olyan, mint az editcount a WP esetében.

Átváltozás

2007 decemberében filmforgatáson vettem részt, erről akkor beszámoltam, igaz, nem túl nagy részletességgel. A film - most már elárulhatom - Kafka: Átváltozás című novellájának adaptációja. A kutatócsoportunk hosszabb idő óta foglalkozik egy panorámakamera-rendszer kifejlesztésével és a különféle lehetséges alkalmazásokkal. (Online demók megtekinthetők a http://www.panocast.com oldalon.) A csoportvezetőnk rendszeresen beszél mindenféle területeken dolgozó emberekkel különböző kreatív alkalmazási lehetőségekről. Az egyik ilyen kapcsolat Kardos Sándor rendező-operatőr volt, aki rögtön nagyon lelkes lett a kamerarendszertől, és egyből a Kafka-novella jutott eszébe, pontosabban az, hogy ezzel a kamerával filmen is meg lehetne jeleníteni az egészet a bogár szemszögéből, ahogy az eredeti műben is Gregor szemével látunk mindent.

A forgatással végeztünk egy hét alatt, de aztán anyagi nehézségek támadtak (ezeket sikerült végül leküzdeni), meg különböző okokból itt-ott csúszott a gyártás, úgyhogy végülis csak tavaly decemberre készült el. Most a produceri iroda, az Inforg stúdió szakmai nap keretében mutatja be a filmet (köszönet a kép hosztolásáért egy kedves kollégámnak). Én sajnos épp nem leszek itthon (aznap utazom el), de mindenkit bátorítanék, hogy január 24-én este 7 órakor tekintse meg a Toldi moziban az elkészült alkotást, és ossza meg véleményét. Kedvcsinálónak néhány rövid részlet megnézhető a weboldalunkon.

USD váltás

Már többször írtam róla, hogy amikor hazajöttem az USA-ból, a dollár az euróhoz képest 1.21-en állt, és hogy akkor többen is (köztük pénzügyi szakértők) azt tanácsolták, hogy ne váltsam be rögtön a spórolt pénzemet, inkább várjak, mert most épp elég gyenge a dollár, de lesz ez hamarosan jobb is. A történet folytatását ismerjük: a dollár innen eleinte lassú, de egyenletes, végül egyre gyorsabb eséssel folytatta, a tetőzés valamikor 2008 májusa környékén volt, közel 1.60-as értéken. A közvetlenül ezt megelőző időszakban esett talán a legdurvábban. Mindez jól megfigyelhető az alábbi diagramon (amin két év árfolyamalakulása figyelhető meg):


Mondanom sem kell, hogy a három éve rossznak mondott 1.21-es árfolyamot azóta sem sikerült elérni, megközelíteni is csak egyszer, a piros körrel jelölt napon, ami történetesen november 4-e, az elnökválasztás napja. A történet legszebb része még csak most jön: nagyrészt előzetes elhatározás alapján én pontosan ezen a napon váltottam át az összes itthoni bankban elhelyezett dollármegtakarításomat. (Történetesen nem euróba, hanem a szokatlanul magas betéti forintkamatok miatt forintba, de ez már szinte mellékes.) Úgy sakkoztam, hogy a választások közeledtével, ahogy a következő elnök személye egyre biztosabbnak látszik a közvélemény-kutatások alapján, erősödik a bizalom, stabilizálódik az amúgy gyengélkedő gazdaság, ahogy az ilyen helyzetekben lenni szokott; pláne hogy a tékozló republikánus kormányzat után ismét demokraták jönnek. De ennél továbbmentem, és azzal számoltam, hogy a választások másnapján „kiderül”, hogy a dollárárfolyam már réges-régen nem elsősorban az amerikaiak belügye, saját hatásköre, hanem sokkal inkább a globális kapcsolatok és piacok függvénye, elsősorban Kínáé és Európáé; egy új elnök sokkal kevesebbet tud tenni most, 2008-ban, 2009-ben a gazdaság fellendítéséért, mint annak idején Roosevelt a New Deallel. És amint ez kiderül, az árfolyam hamar visszaáll a választásokat megelőző szintre. Így lőttem be már hónapokkal előre a választások napját akcióm céldátumaként, és, amint a mellékelt ábra mutatja, nagyon bejött. Persze az is lehet, hogy a fenti gondolatmenetem komplett marhaság, és csak oltári nagy szerencsém volt. (Szerencsém egyébként biztosan volt, függetlenül attól, hogy jól gondolkoztam-e vagy sem.)

Ha már a diagramot nézegetjük, érdekes megfigyelni, hogy még egy markáns lokális minimum van, mégpedig pontosan szeptember 11-én (ez a diagramról nem olvasható le ilyen pontosan, ezért kénytelenek lesztek nekem elhinni). Nem tudom, hogy az évfordulónak volt-e bármilyen gazdasági hatása, vagy csak a véletlenek összjátékáról van szó, mindenesetre e nevezetes nap után majdnem egy hónapra volt szükség, hogy megdőljön a rövidtávú rekord.

December deret fúj, december fagyot hoz

Már nem is érdemes azzal kezdenem, hogy megint milyen régen nem írtam; úgy látszik, a gyerek születése óta jelentősen csökkent bennem az igény arra, hogy kiírjam magamból gondolataim egy részét. Ebben többminden szerepet játszhat. Egyrészt a fiam mellett minden más jelentősége csökkent, értelemszerűen, ugyanakkor nem akarok olyan szülővé válni, másról se tud beszélni, csak arról, hogy milyen tüneményes és okos fia van, aki tegnap is épp milyen ügyes dolgot csinált. Ez persze valamilyen mértékben nyilván elkerülhetetlen, és pont ezt csinálom, de legalább megpróbálom az illúziót fenntartani azzal, hogy vagy nem írok semmit, vagy ha mégis írok, nem direktben a fiamról írok, hanem arról hogy milyen változásokat hozott az életemben, így látszólag továbbra is rólam van szó, az énblog énblog marad, minden szép és jó.

Na jó, lássuk mi is volt mostanában. Ott volt a fiam első névnapja. Amikor a Miklós nevet adtuk neki, abban az egyben biztosak voltunk, hogy azt legalább mindenki tudni fogja, hogy mikor van a névnapja. Hát, nem tartott sokáig ez az optimizmus, még szeptemberben megkérdezte valaki, hogy "és, mikor van a névnapja?" (Nem mintha ez olyan nagy baj lenne persze.) Aztán ott volt a Karácsony. A karácsonyi programok az utóbbi években, amióta Gabival együtt élünk, természetesen kezdtek átrendeződni, és az sem meglepő, hogy Miklós érkezése tovább bonyolította a már eddig sem túl egyszerű helyzetet. Idén a következőt csináltuk: reggel itthon, hármasban ünnepeltünk, aztán kimentünk Szentendrére a nagynénémékhez, ahol a számomra szokásos szűk családdal tartottunk egy kevésbé szokásos karácsonyi ebédet és ajándékozást, majd estére átmentünk Gabi családjához, hogy ott csatlakozzunk a náluk szokásos családi programhoz. Mondtam is Gabinak, hogy ez szerintem nem lesz sokáig tarható, ha a tervek szerint jön a többi gyerek, előbb-utóbb csökkenteni fog kelleni a 24-ei helyszínek számát. Ha meg már a testvéreinek is lesz saját családja, akkor végképp lehetetlen lesz mindent és mindenkit összeegyeztetni.

Örök karácsonyi téma az evészet, hogy ki hány helyen mennyire ette túl magát. Én sem voltam kivétel, szeretek enni, az ünnepek alkalmával sosem tudtam ellenállni a csábításnak, aminek aztán persze mindig az lett a következménye, hogy utána három napig böjtöltem. Nos, idén ez is megváltozott. Persze ettem mindenütt, de mindenből csak annyit, hogy ne legyek rosszul, és még a következő fogás is beleférjen. Pedig ez nem is olyan egyszerű, amikor egyetlen nap alatt egy ünnepi ebédet és egy ünnepi vacsorát is végigül az ember.

A cím ellenére december nem, de az újév hóval és hideggel jött, elég ha kinézek az ablakon, és látom a havas háztetőket. A fenti sor egyébként idézet egy Halász Judit dalból. Mostanában, nem meglepő módon, viszonylag sok gyereklemezt hallgatok, főleg, hogy lassan három hete itthon vagyok.