Már nem is érdemes azzal kezdenem, hogy megint milyen régen nem írtam; úgy látszik, a gyerek születése óta jelentősen csökkent bennem az igény arra, hogy kiírjam magamból gondolataim egy részét. Ebben többminden szerepet játszhat. Egyrészt a fiam mellett minden más jelentősége csökkent, értelemszerűen, ugyanakkor nem akarok olyan szülővé válni, másról se tud beszélni, csak arról, hogy milyen tüneményes és okos fia van, aki tegnap is épp milyen ügyes dolgot csinált. Ez persze valamilyen mértékben nyilván elkerülhetetlen, és pont ezt csinálom, de legalább megpróbálom az illúziót fenntartani azzal, hogy vagy nem írok semmit, vagy ha mégis írok, nem direktben a fiamról írok, hanem arról hogy milyen változásokat hozott az életemben, így látszólag továbbra is rólam van szó, az énblog énblog marad, minden szép és jó.
Na jó, lássuk mi is volt mostanában. Ott volt a fiam első névnapja. Amikor a Miklós nevet adtuk neki, abban az egyben biztosak voltunk, hogy azt legalább mindenki tudni fogja, hogy mikor van a névnapja. Hát, nem tartott sokáig ez az optimizmus, még szeptemberben megkérdezte valaki, hogy "és, mikor van a névnapja?" (Nem mintha ez olyan nagy baj lenne persze.) Aztán ott volt a Karácsony. A karácsonyi programok az utóbbi években, amióta Gabival együtt élünk, természetesen kezdtek átrendeződni, és az sem meglepő, hogy Miklós érkezése tovább bonyolította a már eddig sem túl egyszerű helyzetet. Idén a következőt csináltuk: reggel itthon, hármasban ünnepeltünk, aztán kimentünk Szentendrére a nagynénémékhez, ahol a számomra szokásos szűk családdal tartottunk egy kevésbé szokásos karácsonyi ebédet és ajándékozást, majd estére átmentünk Gabi családjához, hogy ott csatlakozzunk a náluk szokásos családi programhoz. Mondtam is Gabinak, hogy ez szerintem nem lesz sokáig tarható, ha a tervek szerint jön a többi gyerek, előbb-utóbb csökkenteni fog kelleni a 24-ei helyszínek számát. Ha meg már a testvéreinek is lesz saját családja, akkor végképp lehetetlen lesz mindent és mindenkit összeegyeztetni.
Örök karácsonyi téma az evészet, hogy ki hány helyen mennyire ette túl magát. Én sem voltam kivétel, szeretek enni, az ünnepek alkalmával sosem tudtam ellenállni a csábításnak, aminek aztán persze mindig az lett a következménye, hogy utána három napig böjtöltem. Nos, idén ez is megváltozott. Persze ettem mindenütt, de mindenből csak annyit, hogy ne legyek rosszul, és még a következő fogás is beleférjen. Pedig ez nem is olyan egyszerű, amikor egyetlen nap alatt egy ünnepi ebédet és egy ünnepi vacsorát is végigül az ember.
A cím ellenére december nem, de az újév hóval és hideggel jött, elég ha kinézek az ablakon, és látom a havas háztetőket. A fenti sor egyébként idézet egy Halász Judit dalból. Mostanában, nem meglepő módon, viszonylag sok gyereklemezt hallgatok, főleg, hogy lassan három hete itthon vagyok.
Megjegyzés küldése