2009. február 6., péntek

Túlcsordulás

Az utóbbi hetekben nagyon rákattantam a stackoverflow.com-ra. Annak, aki még nem hallott volna róla, ez lényegében egy fórum programozóknak, ahol (meglepő!) programozással kapcsolatos kérdéseket lehet feltenni, és jó esetben a közösségtől választ kapni. Ami újdonság benne a szokásos fórumokhoz képest, hogy a kérdéseket és a válaszokra is lehet szavazni, és a rendszer automatikusan a szavazatok száma alapján rangsorol mindent. Továbbá a kérdés vagy válasz kiegészítése annak szerkesztésével, nem pedig egy újabb bejegyzés hozzáfűzésével történik. E két működési alapelv már elég ahhoz, hogy a fórumszálak ne burjánozzanak el, és ha van jó válasz, akkor azt könnyen és gyorsan meg lehessen találni: tkp. elég a legelső választ megnézni. A szavazósdit arra is jó, hogy a regisztrált szerkesztők karmát gyűjthetnek vele, és minél több karmád van, annál több mindent csinálhatsz: fűzhetsz megjegyzéseket mások kérdéséhez és válaszához, átcimkézhetsz kérdéseket, sőt, egy ponton túl már mások bejegyzéseit is szerkesztheted (elírásokat, formázást javítandó).

Tetszik benne, hogy egyrészt a kérdések és válaszok nézegetésével sokat lehet tanulni, trükköket, szakmai fogásokat, másrészt annyi időt lehet rászánni, amennyi van. A Wikipédiát is szerettem annak idején, de amint jelentősen csökkentettem a rá szánt időt, már nem működött, mert nem tudtam követni az eseményeket (legalábbis adminként - magányos szerkesztőként talán ment volna, de az a szerep meg nem passzolt nekem). Itt, legalábbis egyelőre úgy tűnik, ha egy hétig rá se nézek, akkor sincs semmi, mert új, megválaszolandó kérdés mindig jön, és új kérdést mindig fel is lehet tenni. Az ember tkp. nem marad le semmiről.

Kb. egy hónapja kezdtem el aktívan használni (már korábban, még Karácsony előtt regisztráltam), és ezalatt az idő alatt nem túl nagy erőfeszítéssel több, mint 1000 karmát gyűjtöttem, pedig azok a témakörök, amikhez rendszeresen hozzászólok (ActionScript, Lua), nem mainstream témakörök, így a leadott szavazatok száma is kevesebb, mint mondjuk a C#-os témaköröben. Az is igaz, hogy nagyobb eséllyel lesz az én válaszom a helyes. Az is igaz, hogy a karma jelentősége magára a site-ra korlátozódik, hozzáértést nem lehet vele mérni. Kicsit olyan, mint az editcount a WP esetében.

2 megjegyzés:

  1. Lua? ActionScript?! Hova sodort téged az élet? :)

    Nekem is tetszett a site, bár van vele pár problémám, amik miatt nem használom:

    1) Ha szigorúan az engem érdeklő szűk témákat nézem, akkor még nincs elég tartalom hogy érdekes legyen tudást böngészni. Kérdezni meg a levlistákon egyelőre könnyebb.

    2) Az egyik alapító Jeff Atwood (coding horror) nem szimpatikus. Már nem emlékszem pontosan mikor utáltam meg az arcát, de nem tudok neki örülni. Spolsky-t sem tartom már olyan nagyra mint régen, mert többször kaptam azon, hogy faszságokat blogol. (Nem olvasom már egyiket sem.)

    3) Zavaró, hogy az engem nem érdeklő témákat nem lehet totálisan eltüntetni a vérbe, csak elhalványítani. Ha ezt kijavítanák, akkor tőlem Hasfelmetsző Jack is lehetne a gazdája, tuti rákattannék. :)


    De tetszik, ígéretes, igényes site. Látszik, hogy sokat tanultak a Slashdottól, a Diggtől meg a Wikipédiától. Várok egy picit, hogy megnőjön és majd visszanézek.

    Ha sok pontot gyűjt össze valaki, akkor szerintem bátran rá lehet írni a szakmai önéletrajzra álláskereséskor.

    VálaszTörlés
  2. "...ha egy hétig rá se nézek, akkor sincs semmi,..." esetleg kipróbálnád? :)

    VálaszTörlés