2007. március 14., szerda

APEH + BSA

Nemrég tagja lettem az NJSZT-nek, ezért aztán elkezdtem kapni az IT-Business című lapot. Ebben ma reggel arról olvastam, hogy az APEH ellenőreit kiképezik arra, hogy ellenőrizni tudják a szoftverek eredetiségét is; az indoklás szerint csakis azért, mert az illegális másolatok adókiesést eredményeznek. A cikk azt is leírta, hogy mekkorára becsülik Magyarországon az ebből eredő károkat.

Na, az ilyen becslésektől mindig felforr az agyvizem. Az olyanoktól is, amikor a file-cserélőkön terjedő mozifilm-kópiákból eredő károkat becsülik. Azt ugyanis sosem veszik figyelembe, hogy nagyon sokan egyszerűen nem használnák a szoftvereket, ha nem tudnák ingyenesen "megszerezni", hanem inkább lemondanának róla. Az ilyen becsléseket meg kellene előzze egy olyan felmérés, hogy asszondja: "Ön megvásárolná-e a most illegálisan használt szoftvereit, ha semmilyen más módon nem tudna hozzájuk jutni?" A filmek esetében nagyon hasonló a helyzet, azzal a plusszal, hogy ha egy film, amit letöltve láttam, tetszett, jó esély van rá, hogy ugyanazon rendező következő filmjéért már fizetek a mozikban vagy megveszem DVD-n, ez tehát plusz bevételt generál, nem pedig kiesést. De valahogy ezekre a hatásokra még egyszer sem láttam alapos felmérést, pedig simán lehetne csinálni.

4 megjegyzés:

  1. vagy egyszerűen csak meg kell köszönni, mint ahogy a románok tették billgétsznek: "lopott szoftverek segítették a szakembereik kiképzését, köszi"
    bájdövéj, minden lopott matlab és szimulink a sztakiban személyesen is érint, szóval, APEH - csak keményen :)

    VálaszTörlés
  2. Céges szoftverhasználatot ellenőriznek, és jól teszik. Az a cég - beleértve magunkat - aki eddig is megvette a szoftvereket annak nem kell izgulnia. Akinek meg eddig Jóska intézte a szofvereket meg a supportot (zsebe, havi 30-40 ezerért) az meg szálljon magába. Egyetértek, APEH csak keményen :- )))

    VálaszTörlés
  3. végre tesznek valamit a magyar fejlesztőkért is. A BSA csak MS meg Adobe érdekeket képviselt, az APEH remélem a magyar számlázó szoftvereket is ellenőrzi. Érintettségem okából csak üdvözölni tudom a lépést.

    VálaszTörlés
  4. Nocsak, milyen komoly visszhangot sikerült kiváltanom. :-)

    VálaszTörlés