Meghalt Kurt Vonnegut. Könyveinek nagyobbik felét olvastam, amit pedig még nem, az rajta van a listámon. Legutolsó könyvét, A hazátlan ember című esszékötetet, noha elég vékonyka, több napig olvastam, egyszerűen azért, mert néhány bekezdéseként le kellett raknom, hogy meggyőződjek róla, kint még süt a nap, az élet szép, és hasonlók, nehogy kiugorjak az ablakon. Részleteiben persze nem volt sok újdonság benne, csak amit már megszokhattunk tőle: szarkazmus, határtalan cinizmus, feketébbnél is fekete humor és teljes reményvesztettség az emberiség jövőjét illetően. Csakhogy korábbi könyveihez képest itt olyan intenzitással és sűrűségben szerepelt mindez, annyira higítatlanul, hogy idő kellett a megemésztéséhez. A kiadása után azt nyilatkozta, hogy nem lesz több könyve. Igaza lett, bár a könyv ismeretében ezen cseppet sem lehet csodálkozni: innen már nincs hova továbblépni, ez a tiszta Vonnegut-esszencia. Ha versnek íródott volna, epigramma lett volna.
Elment. Hiányozni fog.
Megjegyzés küldése