Egy szó a politikáról

Ma reggel hallgattam a Klub Rádiót, Mikola István és Kökény Mihály vitatkozott a tegnapi (a hódmezővásárhelyi eset kivizsgálására összehívott) parlamenti bizottsági ülésen történtekről. Persze mindkettő elsősorban azzal vádolta a másikat, hogy az ügyből politikai tőkét próbál kovácsolni. Ez persze nem új elem a politikusok kommunikációjában, de talán ez hangzik a számomra a leginkább álságosnak és nevetségesnek. Hát persze, hogy politikai tőkét akarnak kovácsolni belőle, hiszen politikusok! Olyan ez, mintha az egyik festő azzal vádolná a másikat, hogy csak azért költözik Párizsba, mert képeket akar festeni az utcákról, az Eiffel-toronyról, stb.

Különös világ az, amikor már a politikusok is szitokszóként használják a politikát. Mintha mindegyikük azt gondolná magáról, hogy ő nem politikus, csak épp közügyekkel foglalkozik, a másik viszont gátlástalan, a politikai érdekeinek mindent alárendelő gazember.

A kertész kutyája

Tegnap színházban voltunk, habzsoljuk az élvezeteket. A Vígben néztük meg A kertész kutyája c. előadást, Lope de Vega darabját. A fordítás új volt (Térey János), és verses, rímelő formájú; nagyon könnyen érthetőre, szellemesre, gördülékenyre sikeredett. Az egész előadás nagyon szórakoztató volt, egyenletes, erős színészi teljesítménnyel (a mellékszereplők részéről is), jelmezekkel, díszlettel, ahogy az a nagy könyvben meg van írva; egyszóval valódi színházélményt nyújtott. A főszerepet Eszenyi Enikő játszotta. Sokan mondták már előttem, hogy ezt a nőt lehet szeretni, lehet utálni, csak épp közömbösnek nem lehet iránta lenni. Ez most sem volt másképp: egyszerűen elementáris volt. Az embernek az volt a benyomása, hogy a játék kontrollálatlanul, elemi erővel tör fel belőle, miközben egy kicsit jobban odafigyelve a részletekre, a finomságokra, egészen nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon is tudatos, pontosan kidolgozott, a legapróbb gesztusokig lebontott alakításról van szó.

Hétvége Párizsban

A lavali konferenciát követő hétvégét Gabival kettesben Párizsban töltöttük. A részletektől megkímélem az olvasóimat, elég legyen annyi, hogy minden nagyszerűen sikerült, remek időnk volt, sokmindent láttunk. Később lesznek képek is az érdeklődőknek.

Laval Virtual fényképek

Laval Virtual

Laval Virtual - 2. nap

Tegnap este volt a díszvacsora a lavali régi kastélyban. A dekorra a régi kövek, boltívek, párkényok között modern, fémvázas bútorok, drótra feszített halogénes spot-lámpák és színes, változó fényekből álló díszvilágítás voltak jellemzők, elég furcsa volt. A vacsora bő három órát tartott, amúgy franciásan, öt fogással, sajttal és salátával a vége felé. Alatta végig egy nagyon kellemes jazz-zenekar játszott, három zenész (zongora, bőgő és dobok) és egy énekes, az egyetlen hátránya az volt, hogy nehezebb volt beszélgetni, ui. a nagy kerek asztal túloldalán ülőket már alig hallottam.

Ma megvolt az előadásom, szerintem jól sikerült, a kijelölt időbe pontosan belefértem, a közönség is érdeklődő volt, kérdeztek is a végén, sőt, a szekció után (volt még két előadó rajtam kívül) ketten is odajöttek gratulálni. Szóval nincs ok panaszra.

Az ebédet ma már a megfelelő helyen fogyasztottam el, stílusában leginkább a tegnapi vacsorára emlékeztetett, csak valamivel szerényebb kivitelben, mindössze négy fogással. Aztán a délutáni szekcióban megvolt Barna (a főnököm) előadása is, a nap legvégén, ennek megfelelően már kissé lankadt figyelem követte, és kérdés sem nagyon volt. Volt viszont kivel felvenni a kapcsolatot, ha minden igaz, a közeljövőben ketten is eljönnek Magyarországra megnézni, hogy mit is csinálunk.

Most épp a hotelban vagyok, itt is van házi WiFi ingyen. Nemsokára megyünk vissza a kiállítási csarnokba, mert valami party lesz, svédasztalos vacsorával, ha jól értettem, sajnos még mindig nem beszélek túl jól franciául...

Blogger.com - franciául

Az előző posztomra ráerősítve a blogger is csak franciául hajlandó beszélni hozzám, nyilván, mert francia doménből internetezem. Az, hogy a "preferált" nyelvem az angol, és erről a Google is, meg a böngészőm is tud, láthatóan egy cseppet sem zavarja. Na mindegy, a "Publier" meg a "Créer" szavakkal még valahogy elboldogulok. Az olvasóimnak meg azt üzenem: Afficher le blog!

Laval Virtual - 1. nap

A városka nagyon kedves, dimbes-dombos tájon fekszik, van egy kis folyó is, amit csak este láttam a taxiból. A konferenciahelyszín kb. 10 perc sétára van a hoteltõl, a belváros másik oldalán, ez még öltönyben, laptoppal a hátizsákban sem vészes. Meglepõdtem, amikor kiderült, hogy a konferenciához kiállítás is kapcsolódik (alaposabb körülnézés után úgy tûnik, hogy ez a viszony inkább fordított). Viszont sajnálatos módon a franciák a legutóbbi látogatásom óta sem tanultak meg angolul (tisztelet a kivételnek), és sajnos az eligazító lányokat, akiket gondolom a környékbeli iskolákból gyûjtöttek össze, sem igazán tudták úgy kiválogatni, hogy beszéljék a nyelvet. Persze valamennyit mindenki gagyog angolul, legtöbbször meg is értik, hogy mit szeretnék, de válaszolni már csak kézzel-lábbal tudnak, változékony sikerrel.

A konferencia, szintén elég meglepõ módon, kéntnyelvû, azaz angolul és franciául is lehet elõadni, és két kedves szinkrontolmács gondoskodik az állandó fordításról, amit rádiós fülhallgatókon keresztül hallgathatunk. A hallgatóság azonban túlnyomórészt franciákból áll, így csak páran vagyunk a teremben, akik az angol tolmácsszöveget hallgatjuk. Maga a konferencia nem nagy durranás, a mai napra két elõadást jelöltem meg, amit mindenképpen szerettem volna meghallgatni (az egyik elõadó amerikai, reméltem, ennek értésével nem lesz gondom), de egyikük sem jelent meg. Ráadásul az elõadások sokat csúsznak, és a meghirdetett programtól sokszor teljesen eltérõ rendben, össze-vissza következnek. Így nem nagyon lehet tervezni. "Chair" van ugyan, de a hátralévõ idõre soha nem figyelmeztet. Leginkább az a benyomása az embernek, hogy a VR-rel foglalkozó franciák összeülnek egy jó kis baráti beszélgetésre, csak elfelejtettek szólni a külföldieknek, hogy csak az anyagi támogatás megszerzése miatt van "nemzetközi konferencia"-ként meghirdetve az esemény.

A kiállítás viszont jópofa, sok ötletes, izgalmas, és persze szórakoztató stand van (holnap megpróbálok képeket is feltenni), és rengeteg pénz. A kiállítók között van néhány holland és német, ezeket egyrészt az angol akcentusukról lehet könnyen felismerni, de enélkül is könnyû õket beazonosítani: õk azok, akik jól beszélnek angolul.

Az ebéd helyszínét sem volt könnyû megtalálnom, többször kellett ahhoz érdeklõdnöm, hogy megértsem a választ. Aztán utólag kiderült, hogy így sem a megfelelõ helyet találtam meg, ugyanis a "személyzeti" ebédlõben ebédeltem, nem a regisztrált konferenciavendégek számára fentartott helyen. A meglepõ a dologban csak az, hogy a "jegyszedõ" kislány szemrebbenés nélkül elvette az ebédjegyemet, egy szóval sem említette, hogy ez nem ide érvényes. Mindegy, tkp. nem volt rossz, így legalább lesz összehasonlítási alapom holnapra. A vacsora helyszínét szintén nem volt könnyű kiderítenem: a recepciós lánynak nekem kellett megmutatnom a térképen, hogy hol is vagyunk egyátalán...

Az én szereplésem holnap lesz, délelõtt 11 órakor, egy másik, párhuzamos szekcióban, az viszont csak angolul zajlik, ha lehet hinni a programnak. Még jó, hogy nem csak franciául.

Charles De Gaulle, TGV

A következő pár poszt útibeszámoló lesz, akit nem érdekel, hogyan múlatom az időt Frankhonban, az nyugodtan tegyen úgy, mint Pósalaki bácsi (gy.k. ugorgyon).

Pár óra repülés, hat és fél óra reptéri várakozás ("Csárlsz dö Gól", ahogy töbször a légikísérő mondta, mintha a keresztneve angol lenne, és csak a vezetékneve francia), és újabb két és fél óra vonatozás után megérkeztem Lavalba. A TGV, amivel jöttem, helyenként elég lassan ment, de volt, ahol 300-zal repesztett, tudom, mert megmértem a sebességét. Magam is nehezen hittem, amikor öt kilométer leszámolása alatt (nagyon kellett figyelnem, hogy az elsuhanó sárga kilométertáblákat ne mulasszam el) csupán egy perc telt el. A lavali pályaudvar elõtt a teret épp átépítik, teljesen fel van túrva, a parkoló és a taxiállomás is elköltözött, de az új helyen sem találtam taxit. Buszmegállót igen, de az utolsó busz hat óra után pár perccel elment, így este kilenckor nem volt sok értelme várni. Meglepõ volt egyébként, hogy este kilenckor még elég világos volt, szürkület, a nap kb. 20 perccel korábban ment le. Tanácstalanul elindultam a város központja felé, bõrönddel és dugig rakott hátizsákkal, fáradtan és álmosan, de szerencsére néhány lépés után arra kanyarodott egy taxi, és én megnyugodva süppedhettem a hátsó ülésre. Néhány perccel késõbb a hotel elõtt szálltam ki, a foglalásom is rendben volt, és talán mivel elõre fizettem, a regisztrációval sem kellett bajlódnom. (Nincs itt idegenforgalmi adó se? Vagy csak kilépéskor kell majd regisztrálni?) Lepakoltam, majd elindultam éttermet keresni: nem kellett sokáig, ugyanis pont a szállodával szemben "találtam" egy barátságos pizzériát, barátságos árakkal, és (mint utólag kiderült) nagyon finom pizzával. Aztán még egy keveset sétáltam, és hamar nyugovóra tértem.

Egy hét Franciaország

Holnap reggel egy hétre Franciaországba utazom hivatalos ügyben: a SZTAKI-s csoportunkkal részt veszünk egy konferencián Lavalban, és a két előadásunkból az egyiket én fogom megtartani csütörtökön. A kedd az utazással fog telni, szerdán lebzselek, csütörtökön jön a mélyvíz, péntek meg egy laza levezető délelőtt, délután meg már vonatozom vissza Párizsba. Az utazásnak köszönhetően lesz alkalmam kipróbálni, hogy milyen TGV-vel utazni.

Simonyi megint alakított

Simonyi András, a washingtoni magyar nagykövet megint nagyot alakított, a legjobb értelemben, és terepnek ismét a már bevált Colbert Report-ot választotta. Nem tudok rá jobb szót, a nagykövetünk egyszerűen kúl.

A hazátlan ember

Meghalt Kurt Vonnegut. Könyveinek nagyobbik felét olvastam, amit pedig még nem, az rajta van a listámon. Legutolsó könyvét, A hazátlan ember című esszékötetet, noha elég vékonyka, több napig olvastam, egyszerűen azért, mert néhány bekezdéseként le kellett raknom, hogy meggyőződjek róla, kint még süt a nap, az élet szép, és hasonlók, nehogy kiugorjak az ablakon. Részleteiben persze nem volt sok újdonság benne, csak amit már megszokhattunk tőle: szarkazmus, határtalan cinizmus, feketébbnél is fekete humor és teljes reményvesztettség az emberiség jövőjét illetően. Csakhogy korábbi könyveihez képest itt olyan intenzitással és sűrűségben szerepelt mindez, annyira higítatlanul, hogy idő kellett a megemésztéséhez. A kiadása után azt nyilatkozta, hogy nem lesz több könyve. Igaza lett, bár a könyv ismeretében ezen cseppet sem lehet csodálkozni: innen már nincs hova továbblépni, ez a tiszta Vonnegut-esszencia. Ha versnek íródott volna, epigramma lett volna.

Elment. Hiányozni fog.

Del.icio.us

Régi problémám, hogy nem vagyok elégedett a böngészőben a könyvjelzőim karbantartásával. Firefoxot használok egy dual boot gépen, értelemszerűen ugyanazokat a könyvjelzőket akarom látni Linux és Windows alatt egyaránt. Van ez a Google Browser Sync kiterjesztés, de elég lassú, és sokszor hibázik. Előfordul pl., hogy egy könyvjelzőt átrakok egy másik folderbe, de a legközelebbi induláskor újra megjelenik a régi helyén is, ha meg törlöm onnan, akkor mindkét helyről törlődik. Az is előfordul, hogy az egyik rendszerben felveszek egy könyvjelzőt, de az mégsem jelenik meg a másikban. Elvileg a cookie-kat is szinkronizálnia kellene, a gyakorlatban azonban ez sem működik kielégítően. Szóval nem vagyok egészen elégedett.

Hosszas hezitálás után úgy döntöttem, hogy kipróbálom a del.icio.us-t, miután meggyőződtem róla, hogy van hozzá kulturált Firefox kiterjesztés, ami kb. tud mindent, amire nekem szükségem van. Az máris kiderült, hogyha módosítok a linkjeimen a del.icio.us honlapján, akkor az nem tükröződik azonnal a helyben tárolt könyvjelzőim között. Egyelőre azt sem tudtam elérni, hogy automatikusan lépjen be, viszont szerencsére erre csak akkor van szükség, ha új könyvjelzőket akarok felvenni, vagy a legutóbbi futtatás óta hozzáadottakat akarom letölteni. Ha valakinek van tapasztalata, örülnék, ha megosztaná.

Urban skiing

Rég írtam blogbejegyzést. Tulajdonképpen most sincs semmi lényeges, de gondoltam, megosztok egy érdekes videót az olvasókkal.