Utolsó napok

Lassan végéhez közeledik a tokiói affér, utolsó napjaimat töltöm itt Japánban. Ma megérkezett az utódom is (meg még egy ember az otthoni irodából, igaz, ő csak pár napra jött), holnap még együtt toljuk a szekeret, aztán péntek reggel búcsút intek a városnak, délben pedig, ha felszáll a gép, az országnak is. Valószínűleg ez az utolsó bejegyzés, búcsúzóul még álljon itt pár apróság, amit gyűjtögettem egy ideje, de még nem írtam le.

Az egyik megfigyelésem, hogy majdnem minden ajtó tolóajtó, főleg a bejárati ajtók. Az üzletek esetében persze automata ajtókról van szó, amik vagy fotocellásak, vagy az ajtón meg kell érinteni egy csíkot, esetleg megnyomni egy gombot, hogy kinyíljon (amikor első nap találkoztam ilyennel, majdnem lefejeltem). A kisebb éttermek esetében azonban teljesen hagyományos, kézzel nyitható-csukható tolóajtóról van szó. Hagyományos ajtót kizárólag belső térben használnak.

A másik érdekesség a környezettudatos WC-tartály. Ezt nem sok helyen láttam, de tetszik az ötlet: a külső tartály úgy van kialakítva, hogy a tetején mélyedés van, lukkal középen, efölött pedig egy olyan kiömlő, mint egy csaptelepé. Amikor az ember lehúzza a WC-t, ebből a csapból kezd folyni a víz, bele a tartály tetejeként fungáló mosdóba, a lukon át pedig le a tartályba. Miközben a tartály feltöltődik, meg is lehet oldani a kézmosást, plusz vízfogyasztás nélkül.

Ma egyébként a két reptéri érkezés között egy kis kirándulást tettünk Naritában, a kisvárosban a reptér mellett, amiről a reptér is a nevét kapta. Itt van egy domb, amin szintén áll egy templom meg pár kapcsolódó szentély, nagyon szépen kialakított parkkal körülvéve. Gyorsan készítettem is pár képet (ld. hétköznapok album második fele).