Plázák és szamurájok

Az utolsó tokiói vasárnapomra nem volt különösebb tervem, mert tegnap este megérkezett az itteni iroda anyacégének két amerikai munkatársa, és úgy volt, hogy velük együtt fogunk menni valahová - hogy hová, az bizonytalan volt. De aztán hiába vártam a telefont tegnap este, vagy akár ma reggel, hogy hova megyünk és mikor, nem jött semmi. A késői reggelit követően aztán felhívtam Asamit, hogy mit tud, de miután közölte, hogy nem tud semmiről, úgy döntöttem, szervezek magamnak programot. Kinéztem hát, hogy hogyan kell eljutni abba a skanzenba, amivel már tegnap is szemeztem, és elindultam. Két megállót sem mentem a vonattal, amikor csörgött a telefon, Asami volt az, hogy délben találkoznak a két amerikaival, Rhitával és Josh-sal Omotesandóban. Így hát leszálltam a vonatról, de mivel még volt időm, és éppen Ryogokuban voltam, ahol a szumó bajnokságokhoz használt stadion is van, gondoltam, elmegyek, megnézem magamnak; ha ugyanis épp nincs verseny, akkor ingyenesen látogatható. De amikor odaértem, méretes sort láttam kígyózni a bejárat előtt, és a következő percekben csak nőtt a sor hossza. Hamar kiderült, hogy épp ma valami nagyobb verseny lesz, így hát letettem arról, hogy bemenjek, csak egy kicsit nézelődtem a környéken. Nem hiába, ugyanis miközben a sor egyre csak nőtt, a végét már nem is láttam sehol, elkezdtek szállingózni a versenyzők; a többség taxival jött, volt, akit saját autóval hoztak.

Miután kinézelődtem magam, ismét vonatra ültem, és elmentem Omotesandóba, a megbeszélt találkozóhelyre. Némi tétlenkedés és kavargás után végül megtaláltuk egymást, és sétálni indultunk a környék utcáin. Rhitának, aki már többször járt Tokióban, volt pár konkrét elképzelése néhány divatüzletről, amit feltétlenül fel akart keresni, mi meg csatlakoztunk.

Omotesandóból Harajukuba mentünk, amit én ugyan már láttam, de Joshnak is meg akartuk mutatni, azonkívül úgyis itt volt a vasútállomás, ahová tartottunk. Ha lehet, most még nagyobb tömeg volt itt, mint a múltkori szombaton, amikor legutóbb itt jártunk, és persze most is láttunk jópár feltűnően öltözött Harajuku-lányt. Innen Shinjukuba mentünk, egy másik frekventált bevásárlónegyedbe, ahol már szintén jártam korábban: Shinjuku nyugati felében található többek között az a toronyépület, aminek a 45. emeletén található az ingyenesen látogatható kilátóterasz. A keleti oldalon viszont nyüzsgő utcák, nagy áruházak és neonreklámok sokasága.

Itt aztán hamar ránk is esteledett, mi meg elfáradtunk és megéheztünk, úgyhogy kerestünk egy szimpatikus éttermet. Sikerült az otthoni lovagi éttermek helyi megfelelőjét kiválasztanunk, ez ugyanis szamuráj-témájú volt. Az előtérben szamuráj-szobrok álltak, maga az étterem pedig asztalonként kis fülkékre volt osztva, és mindegyik fülke egy-egy neves középkori szamuráj-család címerével volt díszítve, ahogy a bejáratnál található cipős-szekrények is. Az étel (szerencsére?) hagyományos japán volt, nem próbálták meg ezt is beleerőltetni a tematikába, így jóízűen vacsoráztunk.

A vacsoráról későn, fél 11 felé értem csak vissza a hotelba, most meg, ahogy ezt írom, már éjfél is elmúlt. A napról készült képek a szokott helyen, a tegnap megkezdett albumban.