2008. február 29., péntek

Jeges Est

Tegnap évadzáró korcsolyázásra mentünk a műjégre, az ELTE által évente kétszer megszervezett Jeges Est keretében. Ilyenkor este fél 9-től éjfélig az ELTE-é a jég. Engem is meglepett, hogy mennyire jó volt. Szeretek korizni, bár nem nagyon tudok, de két óra bőven elég szokott lenni. Most meg két óra elteltével ugyan már nem bántam, hogy eljövünk, de még úgy éreztem, hogy akár maradhatnánk is. Az előző cipőm rettenetesen törte a lábamat. Ehhez alapvetően hozzá vagyok szokva, mert a bokasüllyedésem miatt a sícipő is mindig nyomja a bokámat, egyszerűen megtanultam elviselni, de az a korcsolyacipő mindenen túltett. Két éve vettem egy újat, igyekeztem a boltban meggyőződni róla, hogy nyom-e. Akkor úgy tűnt, hogy nem, azóta kiderült, hogy sajnos egy kicsit azért mégis, igaz, klasszisokkal jobb, mint az előző volt. De most még ez sem volt gond, dupla zoknin keresztül alig éreztem valamit. És ráadásul még hátrafelé is egész jól sikerült mennem, amit már próbálgatok egy ideje, eddig nem sok sikerrel; most, úgy tűnik, megtaláltam a technikáját. Már csak az az apró probléma van, hogy ha hátranézek, ami pedig elkerülhetetlen, akkor könnyen elvesztem az egyensúlyomat, de még egy kis gyakorlás, és ez is a helyére kerül. Már csak a hokiféket szeretném megtanulni, és akkor elégedett leszek, azt hiszem. Folyt köv jövőre.

Megjegyzés küldése