Nemrég, mikor a Gabi nagyszüleitől megörökölt könyveket rendezgettük, raktuk ki a dobozokból, amelyekbe a lakásfelújítás előtt kerültek, az újonnan felállított könyvespolcokra, ismét a kezembe akadt pár Szabó Magda kötet. Így kezdtem el olvasni a Pilátust. És arra kellett rájönnöm, hogy ez ugyanaz a hang, mint a mesekönyvekben. Valahogy, valamiért mindig azt gondoltam, hogy a felnőtt könyvei egészen mások, de persze miért lennének azok. Amiért a mesekönyveit is nagyon szerettem, és ami a Pilátusban is megragadott, az az fantasztikus képessége, ahogy mély és a legapróbb részletekig valós emberi érzelmeket képes megjeleníteni úgy, hogy közben egy percig nem lesz érzelgős, szentimentális, csöpögős, még csak szájbarágós se. Valahogy annyira pontosan, mégis egyszerűen jeleníti meg a helyzeteket, írja le a párbeszédeket, hogy az egészet irányító érzelmek, gondolatok szinte maguktól az olvasóba áramlanak, a tudat megkerülésével. Gyökeres ellentéte számos amerikai filmnek, ahol mindig mindent kimondanak, pontosan megmagyaráznak. „– Szeretlek, anya! – Én is nagyon szeretlek, kicsim, de most muszáj elmennem, a te érdekedben, hidd el, nekem fáj a legjobban! – Tudom anya, menj csak nyugodtan.” Aki már tanúja volt ilyen párbeszédnek a való életben, az tegye fel a kezét. Senki? Mindjárt gondoltam. És még valami nagyon jellemző volt mindháromra: az egész regényt átlengő melankólia, az a fajta csöndes szomorúság, amiből kijöhetne még akár heppiend is. Az egyetlen különbség, hogy a mesekönyvek esetében valóban heppiend van, bár ott is marad néhány felhő, ami beárnyékolja a boldogságot. A Pilátusban nincs heppiend, csak némi vigasz a szereplők egy részének.
A második regénynek apropója is volt: márciusra jegyünk van a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében bemutatandó Kocsák Tibor-féle Abigél c. musical-re. A filmváltozatot sosem láttam, gondoltam, nem árthat elolvasni, mielőtt megnézzük, ahogy az ember egy opera esetében is legokosabb, ha ezt teszi. Itt azért említem, mert a fentiek mellett egy számomra meglepő párhuzamra hívnám fel a figyelmet: a regény sok hasonlóságot mutat (bár kronológiai tekintetben inkább fordítva kellene mondanom, de hát mit csináljak, ha én ebben a sorrendben olvastam őket) a Harry Potter könyvekkel!
- Mindkettő bentlakásos iskolában játszódik, ahol 11-18 éves gyerekeket tanítanak. (Na jó, a HP esetében csak hét év az iskola.) Az ilyenkor szokásos dolgok: szigorú tanrend, tanulószoba, közösségi szoba, közös étkezések a nagyteremben, stb.
- Az egyik gyerek árva, a másik félárva (aki a végére teljesen árva marad).
- Az iskola falain kívül, a nagyvilágban sötét események készülődnek/zajlanak, ettől a növendékeket az iskola elzárja, kivéve a két főszereplőt (meg még néhányukat), akik szorosabban kapcsolódnak a kinti eseményekhez, bár távolról sem értik azokat teljesen.
- A karácsonyi szünetre a legtöbb diák hazalátogat, kivéve a két főszereplőt meg egy-egy társukat.
- Az iskola falain kívül tett séta mindenki által várt esemény, amiben azonban a két főszereplő nem mindig vehet részt, Harry eleinte nem kap engedélyt, Gina büntetésben van.
- A tutyi-mutyi, balek tanár mégsem olyan szerencsétlen, mint amilyennek mutatja magát, és a legfőbb őrangyal is az, akire a főszereplő a legkevésbé számít.
Megjegyzés küldése