2007. január 18., csütörtök

Politika a'la Web 2.0

Úgy tűnik, a Web 2.0, amiről tavaly tavasszal (amíg részt nem vettem előadóként egy Web 2.0 szimpóziumon) még én sem tudtam, miben különbözik a sima Webtől, idén már Magyarországon is begyűrűzik a politikába. Legalábbis erre utal a hír, miszerint Fodor Gábor az iWiW üzenőfalán jelentette be döntését, hogy indul az SZDSZ elnöki posztjáért. Igaz, már tavaly is volt számos alkalommal előfordult, hogy a nagyobb hírcsatornák, televíziók Gyurcsány blogját jelölték meg elsődleges hírforrásnak. Érdekesen átszabhatja ez a politika arculatát. Nem kell hozzá sok fantázia, hogy elképzeljünk egy olyan szituációt, ahol a politikai ellenfelek nem különböző hírműsorokon keresztül üzennek egymásnak, több órás késleltetéssel, hanem egy internetes fórumon vagy valamelyikük blogján, személyes weboldalán. Ma még elég furcsának hatna egy ilyen párbeszéd, de nem hiszem, hogy sokat kell erre várnunk.

Valamelyest ide tartozik Jimbo Wales tavalyi kezdeményezése is, a Campaigns Wikia, amelynek célja, hogy a közreműködők átfogó aktuálpolitikai, -gazdasági stb. kérdésekben, főként olyanokban, amelyre a politika régóta nem képes elfogadható választ adni, megoldásokat keressenek és találjanak. A kezdeményezés egyelőre nem aratott túl nagy sikert, az oldal csekély aktivitást mutat, de lehet, hogy néhány éven belül feltámad hamvaiból, ki tudja.

2 megjegyzés:

  1. Sajnos a magyar Kampány Wikia-nak esélye sincs, a magyar köztudattal meg mentalitással nem fog tudni mit kezdeni. Én anno elvállaltam egy admin szerepet a takarítás miatt, de már abban sem vagyok biztos, hogy jó döntés volt. :) Mindenesetre az angol változat haladgat előre.

    VálaszTörlés
  2. Ennek nincs esélye, és vsz már régóta így van/lehet. :-) Ki tudja, ki ül a nick mögött...

    Amúgy a felvetésed nem fog megvalósulni, legfeljebb netes videókonferencia/közvetítés/bejelentés formájában, ami már most is van (pl H Clinton elnökjelöltsége). A blog csak 1-1 politikusról szól a (perpill) 386-ból, így érdekessége abban márhető, hogy a polpalettán mennyire magasan van. Az amőbára azért hivatkoznak, mert GYF-el kapcsolatban autentikus forrás, hisz ő maga írja (legalábbis ezt mondják). Amúgy napi 3k látogatottsággal bír (Webaudit).

    Ájviven meg kényelmesebb bejelentgetni, mint 100 emilt írni, meg sajtótájékoztatót szervezni :-)

    VálaszTörlés