2007. január 24., szerda

4-6-os az Alkotás utcában

Azt olvasom az inforádió portálján, hogy Pokorni és az egyik főpolgármester-helyettes tárgyalt két kötöttpályás vonalszakasz meghosszabbításáról. Az egyik a 4-6-os villamos, és a cél az, hogy teljesen körbeérjen, amiben van ráció, valószínűleg túl sok átalakítást nem kellene végezni, hiszen a Moszkva téren megvannak a sínek, szinte csak a bakokat kell levenni. (Más tészta persze a valódi kör kérdése, tehát hogy a Móriczon is össze akarják-e hozni a síneket, de akkor erre már gondolni kellett volna, amikor elkezdték feltúrni a teret a villamos-, majd meg a metrófelújítás miatt.) A másik viszont a Fogaskerekű, amit Pokorni szintén szeretne egészen a Moszkváig közlekedtetni, amihez viszont

jelentős műszaki átalakításra van szükség, a pálya korszerűsítése és bővítése becslések szerint 3,5-4 milliárd forintba kerül, az új szerelvények megvétele pedig 4-4,5 milliárd forint lenne

Namármost ez akkora összeg, hogy aligha hozná be a meghosszabbított vonal. A kérdés azért is érdekes, mert a VEKE mostanában azzal érvel a metróépítés leállítása és újratervezése mellett, hogy a legújabb számítások szerint a beruházás nem fog megtérülni. (Ez persze nehéz kérdés, nagyon függ attól, hogy pontosan hogyan számítják a megtérülést.)

Megjegyzés küldése