2008. május 13., kedd

Revans

A Fidesz kormány idején nagy port vert fel a csonka kuratóriumok ügye. Azok kedvéért, akiknek nem rémlik, röviden felidézném a történteket: a médiatörvény előírja, hogy a kormány és az ellenzéki pártok a közmédiumokat felügyelő kuratóriumokba fele-fele arányban delegáljanak kurátorokat, és azt is, hogy az ellenzék egymás között kell, hogy megegyezzen az ellenzéki helyek elosztásáról. Igenám, csakhogy mikor ezt a törvényt hozták, nem számítottak arra, hogy előáll az a helyzet, ahol a MIÉP ellenzéki pártként kívülről támogatja a Fidesz kormányt, és a parlamenti létszámával tökéletes aránytalanságban két kuratóriumi helyet követel magának. Az MSZP és az SZDSZ tiltakozott, a Fidesz meg a vállát vonogatta, mondván, egyezetek meg egymás közt, ezt mondja a törvény. A megegyezés persze nem sikerült, így létrejöttek az ún "csonka", azaz csak kormánypárti delegáltakból álló kuratóriumok.

Most, úgy tűnik, az MSZP revansot szeretne venni a történtekért: bejelentették, hogy a kuratóriumokat az SZDSZ ellenzékbe vonulása miatt előállt helyzetben fel kellene tölteni kormánypárti, azaz MSZP-s képviselőkkel, hogy az ellenzéki és a kormánypárti delegáltak számaránya ismét megfeleljen a törvényben előírtnak. Indoklásként hozzátették, hogy természetesen nem várják el az ellenzéktől, hogy ezen cél eléréséhez lemondjanak bizonyos számú mandátumról, ennek megkerülésére javasolják a bizottságok felduzzasztását. A Fidesz persze kézzel-lábbal tiltakozik, érvelése kísértetiesen hasonlít arra, amivel az MSZP-SZDSZ érvelt annak idején: elfogadhatatlan, hogy a Fidesz ennyivel a parlamenti aránya alatt legyen képviseltetve a kuratóriumokban.

Megjegyzés küldése