2007. december 18., kedd

Origóban a fórumozók

Több hírcsatornára is fel vagyok RSS-en iratkozva. Igyekeztem a lehető legkevésbé bulváros szájtokat választani, lehetőleg jobb- és baloldalról is. Többek között az origo.hu "itthon" rovatára is feliratkoztam. Namármost ha valaki esetleg nem ismerné az Origót, a következőkhöz annyit tudni kell róla, hogy a cikkekhez sosem írnak szerzőt, mert az a koncepciójuk, hogy minden tartalomért közösen vállalják a felelősséget, és hogy vélhetően ennek közvetkezményeként az összes cikk meglehetősen steril és tényszerű leírása az eseményeknek, ami nem teszi éppen izgalmassá az olvasást, de egész jól lehet belőle tájékozódni. (Jó, tudom, hogy a tények megfelelő szelektálásával és sorrendezésével is lehet értékítéletet közvetíteni, de azért mégis...) És most jön az érdekesség, amin két éves Wikipédiás tapasztalattal a hátam mögött is meglepődtem: a cikkekhez csatolt fórumokon pár tucat, zömében szélsőjobbos hangadó anyázza a portált, a többi fórumozót, a kormányt meg a világot általában. Nem minden cikk fórumába pillantok bele, annyi időm nyilván nincs és soha nem is lesz, még csak nem is minden olyan cikkébe, amit elolvasok, csupán naponta legfeljebb egy-egy, általában véletlenszerűen kiválasztott témához kapcsolódó fórum első néhány bejegyzését futom át, de valahogy mindig ugyanazzal a néhány névvel és ugyanazokkal a gondolatokkal találkozom. És hogy ezen miért lepődtem meg? Mert még mindig nem értem meg, egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egyrészt ezek a kedves, szimpatikus emberek miért nem keresnek az ízlésüknek jobban megfelelő oldalt, másrészt hogy honnan veszik azt a rengeteg időt, ami ennyi bejegyzés megírásához szükséges? Miből élnek? Mikor dolgoznak?

1 megjegyzés:

  1. Hat igen, ezen sajnos en is naponta meglepodom, nolblogos palyafutasom kezdete ota meg kulonosen ... pedig akar mar hozza is szokhattam/tunk volna.

    Nekem egyebkent azt hiszem, van valaszom a kerdeseid kozul nehanyra, csak nem tudom, le akarom-e irni.

    Szomoru :(

    VálaszTörlés