Boldog Karácsonyt!

Minden kedves olvasómnak (vannak még egyátalán?) boldog Karácsonyt és békés új évet kívánok, a teljesen aktualizált és naprakész családi fotóalbumunkat ajánlva.

Skipper

Húú, de régen nem írtam. Naszóval az van, hogy július elején (Gabi bátorítására) beiratkoztam egy vitorlás-tanfolyamra. Az előzménye a dolognak annyi volt, hogy az utóbbi nyarakon már többször majdnem eljutottunk vitorlázni különböző barátokkal, ismerősökkel, ám aztán valahogy mindig meghiúsult a program, ilyen vagy olyan okból. Történt pedig, hogy idén május végén Balatonföldváron nyaraltunk egy szűk hetet, közvetlenül a kikötő mellett, többször sétáltunk is a kikötőben, és csorgattuk a nyálunkat, mígnem egy nap Gabi azt találta mondani, hogy „Miért nem iratkozol be egy tanfolyamra?” Szó szót, tett tettet követett, és beiratkoztam egy egyhetes földvári tanfolyamra, aminek a végén, a nyolcadik napon egy sikeres vizsga keretében meg is szereztem a képesítést, hogyasszongya, „pleasure craft skipper”, ami egészen úgy hangzik, mintha valami pornófilm címe lenne, de nem az, hanem „belvízi kedvtelési célú kishajó vezetésére” képesített hajóskapitány.

Azóta nem volt alkalmam élesben is kipróbálni és elmélyíteni az újonnan megszerzett tudást, igaz, hogy az is beletelt kis időbe, mire hozzájutottam az igazoló dokumentumhoz. Miután egy ideje már erősen viszket a tenyerem, valahányszor vitorlást látok, tegnap már nem bírtam tovább, és elvittem Gabit Földvárra, és ott a tanfolyam alatt kapott, egyórás hajóbérlésre jogosító kupont megtoldva még egy órával, elmentünk vitorlázni egyet egy kalózzal (a kép csak illusztráció). Az idő remek volt, a szél enyhe, pont kellemes egy kis laza, kényelmes vitorlázgatáshoz - bár a végére teljes szélcsend lett, az utolsó ötven métert lapátolva tettük meg a mólóig.

Invidia

Az MTI híre szerint Orbán Viktor a norvég miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy „a magyarok mindig is irigyelték Norvégiát, mert »mi is szeretnénk ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott és jómódú viszonyok között élni«”. A hírből sajnos nem derül ki, hogy az „irigyelték” szó Orbán saját választása-e, vagy az MTI munkatársa értelmezte így Orbán szavait. Bármelyikről is legyen szó, csak gratulálni tudok. A hőn áhított kiegyensúlyozott viszonyok egyik feltétele ugyanis, hogy ne legyünk irigyek másokra. Inkább csak vágyjunk vagy törekedjünk elérni a norvégok életkörülményeit. A másért nem, a magát kereszténynek valló kurzusnak illene tudnia, hogy az irigység a hét főbűn egyike.

Szijjártó fenyeget

Jóri András adatvédelmi biztos állást foglalt a Szociális Konzultációnak keresztelt, egyébként minősíthetetlenül demagóg adatgyűjtéssel kapcsolatban. Állásfoglalása értelmében

Sérti a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény előírásait a Szociális Konzultáció 2011 keretében végzett adatkezelés, mert nem biztosítja az érintettek személyes adatok védelméhez fűződő jogát.

Internet a'la Weöres

Csit-cset, egy cset, öt cset meg tíz, olvad a Facebook, csepereg a WiW.

Testrész-soroló

A'la Varró Dániel

Ó, de cuki ez a haj!
Olyan kócos, hogy ihaj!

Hű, de barna ez a szem!
Engem figyel, azt hiszem.

He is Süni

Tegnap megtartottuk Kornél keresztelőjét. A szertartás után otthon vendégül láttuk a megjelenteket, a szűk rokonságot. Jelen volt sógorom barátnője, Lydia is, aki történetesen orosz, így vele leginkább angolul lehet kommunikálni. Miklós természetesen mindenkivel játszott, aki partner volt ebben, többek között a plüssállatok is előkerültek. Namármost, a kedvencei közé tartozik egy sün és egy zsiráf, utóbbi történetesen a Dávid nevet viseli (nem én adtam neki). Történt pedig, hogy Miklós és anyám játszottak a zsiráffal, Lydia pedig hallotta, hogy Dávidot emlegetnek, de nem értette a dolgot, mivel én a közelben sem voltam. Anyu, látva Lydia zavarát, bemutatta neki a zsiráfot, a "He is Dávid" szavakkal. A fiam gyorsan kapcsolt, megragadta a sünt, majd közölte, Lydia felé fordulva, hogy "He is Süni". No comment.

Semmik vagyunk, s minden leszünk

Becsület szavamra, nem tudtam róla. Nemrég írtam a második Nagy Nemzeti Átnevezési Hullámról, Tarlós magánvállalkozásáról, és ironikusan javasoltam a Köztársaság tér átnevezését is. Hát úgy látszik, van, aki komolyan gondolta. No comment.

Kávémenedzser

Pár hónapja egyszer, mikor ebéd után felraktam főni egy adag kávét a hagyományos kotyogósban, és aztán mentem vissza folytatni, amit félbehagytam a lakás másik felében, megkértem Miklóst, aki ott téblábolt a konyha közelében. hogy figyeljen, és szóljon, ha kotyog a kávé. Akkor rögtön nem sikerült megértenie (vagy megjegyeznie) a feladatot, végül én hallottam meg a kotyogást. Másnap újra előjött a kérdés, ezúttal teljes sikerrel, Miklós a megfelelő pillanatban egy "Apuci, kotyog a kávé!" felkiáltással jelezte, hogy eljött az idő. Sőt, annyira belejött, hogy azóta nem főztem még úgy kávét, hogy a gyerek ne szólt volna, pedig nem is kértem. Ráadásul azóta elkezdett nyelvi játékokat játszani, például kicseréli a magánhangzókat egy-egy szóban vagy mondatban, ezért aztán a fenti mondat sokszor valahogy úgy hangzik, hogy "Epici, kityig a kíví!", aztán persze nevet, hogy ez milyen vicces is volt.

A múltat végképp eltörölni

Bajnai Gordon csak énekelte az Internacionálét, a Fidesz viszont meg is valósítja. Lassan gutaütést kapok ettől a nagy átnevezési kampánytól. Szinte már nincs olyan kormányzati hivatal vagy intézmény, amely nevébe ne vette volna bele a "nemzeti" szót. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Nemzeti Adóhivatal, Nemzeti Ügyek Kormánya, és még sorolhatnám. Elcsépelt egy szó lett ez, ami nagy kár.

Éljen Cicó!

Miklós kedvenc rajzfilmsorozata a Rejtélyek Tesz-Vesz Városban c. opusz, amelynek 4 DVD-je, összesen 26 epizódja van a birtokunkban. Ezekben a kisfilmekben a Tesz-Vesz Városból ismert figurák, nevezetesen Cicó, Cicus, Egon a kukac, valamint Dafke és Poca, a folyton veszekedő ikermalacok erednek különböző rejtélyek nyomába. Miklós minden este megnéz három epizódot, vacsora előtt. Általában megpróbáljuk rábeszélni valamiféle változatosságra, mert persze sok más mese DVD-nk van, de ezek a kísérletek vagy eleve elutasításra találnak, vagy ha sikerrel járunk is, a másik mese megtekintése után csak nagyon-nagyon nehezen, többnyire némi toporzékolás árán veszi tudomásul, hogy ez nem a szokásos három Tesz-Vesz Város előtt, hanem helyette volt.
Ettől némileg függetlenül az utóbbi hetekben egyre fogékonyabbnak mutatkozik a szerepjátékokra. Először kisbabásat kezdett játszani a nagymamájával, ami még érthető is, Kornél kellő példát és motivációt biztosít ehhez. Aztán elkezdtem neki mondani, hogy játsszunk inkább nagyfiúsat, mert az milyen jó már, amikor pl. egyedül fel tudja venni a trikóját. Ezután pár napig nagyfiúsat játszottunk, ami abban is megnyilvánult, hogy bármikor szóltunk hozzá, pl. "Gyere Miklós, vegyünk zoknit!", kijavította, miszerint "Gyere nagyfiú, vegyünk zoknit!", és vagy beadtuk a derekunkat, vagy csak hosszas unszolás hatására fogadta el az eredeti változatot. Pár napja aztán rájött, hogy ez a szerepjáték kiterjeszthető. Azóta a családom átalakult Tesz-Vesz Várossá: Miklós már nem Miklós, hanem Cicó, Kornélból Egon lett (a kis kukac!), Gabi természetesen Cicus, én pedig megkaptam Dafke rendkívül hálás szerepét. Mi igyekszünk néha kitörni ebből a szereposztásból, de Miklós mindig résen van, és rendkívüli alapossággal javítja a megszólalásainkat. A legfárasztóbb az benne, hogy akkor is javít, amikor a mondatban egyáltalán nincs is név - ilyenkor természetesen belerakja az elejére. Kíváncsi vagyok, mikor unja meg.

Sajtó, szabadság

Pálffy István ezt írja a KDNP honlapján:

Még húsz évvel ezelőtt is a cenzúra eltörlésért kellett kiállnunk, kívántuk a sajtó szabadságát, a pártsajtó felszámolását. De hiába, a vágy kívánalom maradt. A volt ügynökök, a régi talpnyalók, a kommunista cenzorok itt maradtak közöttünk, legfeljebb köpönyeget váltottak, vagy még azt sem, esetleg függetlennek kiáltották ki magukat. A média egyoldalú maradt, a színvonala egyre mélyebbre süllyedt. ’48 sajtószabadságának, a vélemények szabad kinyilvánításának teljessége az utóbbi húsz év alatt sem adatott meg Magyarországon, egészen a mai napig. [...] Olyan országot teremtettünk, amelyben a sajtó ismét szabad. ’48 után 163 éve most először.

Pálffy a TV2 97-es indulásától kezdve a magyar média (és sajtó) egyik legmeghatározóbb szereplője, sőt, arca volt hosszú éveken keresztül. Az elmúlt húsz év sajtóténykedésének, amit olyan keményen ostoroz a fenti soraiban, ő maga is aktív részese lett, és nem hiszem, hogy erre bárki jobb meggyőződése ellenére kényszerítette volna. Ebből kiindulva három esetet tudok elképzelni:

1. 97-től kezdődően (talán még régebbről) Pálffy maga is a volt ügynökök és régi talpnyalók táborát gazdagította, akiknek köszönhetően a "média egyoldalú maradt, a színvonala egyre mélyebbre süllyedt." Ha így van, örvendetes, hogy erre ráébredt, ebben az esetben viszont illett volna egy a fentinél bűnbánóbb, önmarcangoló beismeréssel indítania vádbeszéd helyett.
2. A TV2 Pállfy-s korszakában az egyébként elenyészően kis számban létező, valóban független és szabad sajtóorgánumok zászlóshajója volt, mentette, ami menthető, Pálffy maga pedig Don Quixoteként szélmalomharcot vívott az "internacionalista baloldal légiósai" és "az állampárti sajtó utóvédharcosai és kiképzett szabadcsapatai" ellen. Ezzel az elmélettel csak az a probléma, hogy az akkor legnézettebb országos televíziós csatornáról azt állítani, hogy nem volt befolyása vagy súlya, legalábbis botorság. Ad absurdum a sajtószabadságba nekem az is beletartozik, hogy az állampárti sajtó vélelmezett utóvédharcosainak is lehet lapjuk, ha van rá fizetőképes kereslet - ellehetetlenítésüket, megfélemlítésüket a sajtószabadság védelmével aligha lehet igazolni.
3. Pálffy egyszerűen hazudik ebben a nyilatkozatában, védi a kormány Orbán mögé egyetlen nyikkanás és ellenvélemény nélkül beálló szavazógépeinek, köztük saját magának a becsületét. A pszichológiából jól ismert jelenség a kognitív disszonancia jelensége: ha valamit jobb meggyőződésünk ellenére teszünk, akkor annál erősebb az utólag jelentkező belső igazolási kényszer, és annál inkább elhitetjük magunkkal, hogy helyesen cselekedtünk, minél kisebb volt a tettünket irányító külső kényszer vagy motivációs erő. Könnyen lehet, hogy Pálffyban most a nyilatkozata megírásakor a kognitív disszonancia működött, mert azt nem tartom valószínűnek, hogy képviselői juttatása (legyen bármilyen bőkezű is) jelentős motivációnak számítana TV2-s karrierje után.

A generális

Szombaton késő este adta Buster Keaton 1927-ben bemutatott, fenti című filmjét az M2. Csak az első szűk óráját néztem végig, mert minden éjszakai óra, amikor alszanak a gyerekek, kincset ér, de ez is elég volt ahhoz, hogy remekül szórakozzak. Ki fogom venni DVD-n (remélem, létezik), és megnézem valamikor alkalmasabb időben. Azok kedvéért, akik nem látták a filmet: van benne egy kb. félórás jelenet, gőzmozdonyos üldözés. Könnyesre nevettem magamat rajta, kolosszális, zseniális, fenomenális. Nincs surround vagy DTD hangzás (sőt semmilyen hang nincs, tekintve, hogy némafilm), nincs IMAX felbontás, nincs 3D, nincs csili-vili CG, animáció, különleges effektek, nincs nagy pirotechnika, többszáz fős statisztéria, mai szemmel nézve kimondottan olcsó lehetett, még ha a maga idejében talán nem is számított annak. Egyszerűen csak jó.

Vettünk olajbogyót

Régóta tudom, hogy a nagyobbik fiam bármiből bármennyit képes megenni, ha egyszer nekilát, de időnként azért engem is meg tud lepni. A múltkoriban például kettesben vásároltunk a közértben, apa elcsábult, és a pultnál kért 20 dkg kimért, magozott, nagyszermű olajbogyót. Miklós először csak érdeklődött, hogy "az mi az?", aztán a válasszal megelégedve széltében-hosszában mondogatni kezdte, hogy "vettünk olajbogyót". Ezzel az információval gazdagabb lett számos vevő és a pénztáros is. Amíg hazaértünk, nem szólt róla, de a kiselefánt nem felejt, kipakolás után azonnal reklamálni kezdte, nem volt mit tenni, elő kellett újra venni, és bizony leültünk kettesben olajbogyót ropogtatni. Nem tudom, ki hogy van vele, én már kb. felnőtt voltam, amikor megszerettem; gyerekkoromban ugyan nem találkoztam vele túl sokszor, de ez a kevés alkalom is elég volt ahhoz, hogy kimondottan utáljam. Nincs is mit szeretni benne egy gyereknek: fanyar és kesernyés. Miklós viszont fintorogva bár, de annál nagyobb lelkesedéssel tolta egyiket a másik után, csak néha szakítva meg a folyamatot egy "olajbogyót eszünk" megállapítással. Csak az atyai szigor tudott gátat szabni ebbéli tevékenységének. De hasonló lelkesedéssel fogyaszt, ha alkalom adódik, hagymás heringet is, vagy nyalogat épp citromot. Reggelire rendszeresen végez ki egy-egy egész grapefruitot, legyen az akármilyen nagy is. Biztos ami biztos, azért mindig a nagyobb felével kezdi. Tiltólistára eddig egyedül a káposztás ételek kerültek, no meg a felvágottas és sajtos kenyerek.

Corvintól Corvinig

Minden aktualitást nélkülöz, csak úgy eszembe jutott: minden munkanapon Corvintól Corvinig utazom, ráadásul a Corvin érintésével. T.i. a lakásunk a VIII. kerületi Corvin sétány és a Corvin köz közvetlen szomszédságában található, a munkahelyem épülete viszont konkrétan az I. kerületi Corvin téren áll. Ezért befelé menet villamossal utazom a Blaháig, tehát a Corvin áruházig, ahol átszállok a piros metróra a Batthyány tér felé, onnan pedig séta. Hazafelé ugyanez megfordítva.

Fényképek garmadával

Kornél szeptemberben

Bár még mindig nagy lemaradásban vagyunk, most újabb négy hónap fényképei kerültek fel a családi fotóalbumba, egészen szeptemberig bezárólag. Ha minden jól megy, az év hátralévő három hónapja is napokon belül fent lesz. Jó szemezgetést!