Ma tíz hónapja, hogy együtt vagyunk Gabival. Mivel mással lehetne ezt szebben ünnepelni, mint hogy kora reggel elmegyek Révkomáromba vizsgáztatni. A nap úgy kezdődött, hogy fél hétkor sikeresen levertem az ébresztőórát az ágylábról, mire nem csak az elem repült ki belőle, de a mutatói is lekókadtak, most szedhetem szét. Aztán irány a Keleti (ezúttal a személyimet sem hagytam otthon), ahol is kiderült, hogy tíz napja változott a menetrend, és törölték azt a 8-kor induló gyorsot, amivel menni szoktunk. Helyette csak 8:45-kor van. A kollégám, aki kocsival ment, persze nem veszi fel a mobilját, hiába szólnék neki hogy ne számítson rám a vizsga legelején.
A vonat ugyan pontosan indult, Kelenföldig nem is volt semmi gond, itt azonban nem akart az egyik ajtó sehogy sem becsukódni, úgyhogy fél órát álltunk, újabb csúszás. Legnagyobb meglepetésemre a kollégám mobilját a témavezetőm veszi fel, kiderül, hogy a telefont Georgy előző nap benn felejtette az egyetemen, amikor bement a vizsgasorokért. Komáromig már nincs újabb fennakadás, sietve indulok a híd felé, de nem sokkal a hídláb előtt megállít egy rendőr: ünnepélyes hídátadás van (a híd az elmúlt hónapokban felújításon esett át), nem lehet átmenni. Na, szép kis átadás az, amikor pont azok elől zárják le a hidat, akik használnák is. Köszönjük szépen, Kóka miniszter úr. Külön érdekes volt, hogy a szlovák oldalról folyamatosan engedték az embereket, csak valami miatt minket nem.
Így aztán bő másfél órás késéssel értem be az egyetemre. Georgy már ott volt szerencsére, ő még épp átcsúszott a hídzár előtt. Öröm az ürömben, hogy ebbe akkor is beleütköztem volna, ha a vonat egy percet sem késik, csak akkor egy bő órát fagyoskodhattam volna az utcán fél óra helyett.
A slusszpoén, hogy öt gyakIV-s volt, ebből kettő nem ment át, valamint két vizsgázó, ezek viszont rögtön a beugrón elvéreztek.
Megjegyzés küldése