2006. október 20., péntek

DIV + CSS, ez se tud ám mindent

Na akkor kezdjünk egy kis szakmaival. Mostanában azzal szórakozom, hogy a különféle weblapjaimat átirogatom, hogy TABLE tag-ek helyett DIV-eket használjanak a szövegblokkok szervezéséhez, és CSS-ből oldják meg azok elrendezését, ahogy azt a W3C nekünk földi halandóknak előírja. Ebben a szellemben szerkesztettem újra a honlapomat, terveztem egy új kezdőlapot a Wikipédiának, és kontárkodtam bele a blogger.com-on válaszott sablonba is, hogy azt a nagyon informatív alcímet odalebegtessem a Napló szó alá.

Igenám, de ez távolról sem olyan egyszerű móka, mint azt elsőre gondolná az ember (értsd: én). Addig még OK, amíg csak az egyik DIV-et a másik mellé lebegtetem. De amikor már háttérszínt akarok, meg keretet, ott kezdődnek a szívások. Egyátalán nem triviális például táblázatok használata nélkül két azonos hosszúságú oszlopot egymás mellé applikálni. Több módszert is találtam a weben, de egyik sem igazán kényelmes és univerzális, az adott dizájnnal működnek, de a változatást rosszul viselik. És akkor persze ott van az Inernet Explorer CSS-t totálisan félreértelmező magatartása, amit sajnos ezen "termék" piaci elterjedsége miatt nem igazán lehet figyelmen kívül hagyni. A végeredmény az, hogy még a legegyszerűbb dizájn is csak hosszas szenvedés után valósítható meg, hacsak az ember nem ezt csinálja évek óta.

Megjegyzés küldése