2005. október 4., kedd

Célegyenes

Elkezdődött az október is, ezzel a projektünk első éve (ami számomra egyben az utolsó is) a célegyenesébe ért. Nem egész egy hónap múlva le kell adnunk, amit készítettünk, és ugyan még van egy kis lehetőség a foltozgatásra, addigra azért nagyjából kész kell lenni. Úgy tűnik, hogy a főnökeim meg vannak velem elégedve, és ami talán még fontosabb, én is úgy érzem, hogy jól teljesítettem az elmúlt hónapokban.

Ma lefixáltam a repülőjegyemet is, a most rögzített (és hacsak valami komoly dolog közbe nem jön, végleges) dátum december 19-e, hétfő, hazaérkezés december 20-a, kedden. A munkát november 30-án hagyom abba, december első két hetében anyuval fogok utazgatni Californiában, meglátogatjuk az ottani rokonokat, és remélhetőleg a szomszéd állambeli Grand Canyonhoz is eljutunk. A részletek még homályosak, de a hónap folyamán fokozatosan ki fognak alakulni.

Megjegyzés küldése