2007 decemberében filmforgatáson vettem részt, erről akkor beszámoltam, igaz, nem túl nagy részletességgel. A film - most már elárulhatom - Kafka: Átváltozás című novellájának adaptációja. A kutatócsoportunk hosszabb idő óta foglalkozik egy panorámakamera-rendszer kifejlesztésével és a különféle lehetséges alkalmazásokkal. (Online demók megtekinthetők a http://www.panocast.com oldalon.) A csoportvezetőnk rendszeresen beszél mindenféle területeken dolgozó emberekkel különböző kreatív alkalmazási lehetőségekről. Az egyik ilyen kapcsolat Kardos Sándor rendező-operatőr volt, aki rögtön nagyon lelkes lett a kamerarendszertől, és egyből a Kafka-novella jutott eszébe, pontosabban az, hogy ezzel a kamerával filmen is meg lehetne jeleníteni az egészet a bogár szemszögéből, ahogy az eredeti műben is Gregor szemével látunk mindent.
A forgatással végeztünk egy hét alatt, de aztán anyagi nehézségek támadtak (ezeket sikerült végül leküzdeni), meg különböző okokból itt-ott csúszott a gyártás, úgyhogy végülis csak tavaly decemberre készült el. Most a produceri iroda, az Inforg stúdió szakmai nap keretében mutatja be a filmet (köszönet a kép hosztolásáért egy kedves kollégámnak). Én sajnos épp nem leszek itthon (aznap utazom el), de mindenkit bátorítanék, hogy január 24-én este 7 órakor tekintse meg a Toldi moziban az elkészült alkotást, és ossza meg véleményét. Kedvcsinálónak néhány rövid részlet megnézhető a weboldalunkon.
2009. január 18., vasárnap
2009. január 12., hétfő
USD váltás
Már többször írtam róla, hogy amikor hazajöttem az USA-ból, a dollár az euróhoz képest 1.21-en állt, és hogy akkor többen is (köztük pénzügyi szakértők) azt tanácsolták, hogy ne váltsam be rögtön a spórolt pénzemet, inkább várjak, mert most épp elég gyenge a dollár, de lesz ez hamarosan jobb is. A történet folytatását ismerjük: a dollár innen eleinte lassú, de egyenletes, végül egyre gyorsabb eséssel folytatta, a tetőzés valamikor 2008 májusa környékén volt, közel 1.60-as értéken. A közvetlenül ezt megelőző időszakban esett talán a legdurvábban. Mindez jól megfigyelhető az alábbi diagramon (amin két év árfolyamalakulása figyelhető meg):
Mondanom sem kell, hogy a három éve rossznak mondott 1.21-es árfolyamot azóta sem sikerült elérni, megközelíteni is csak egyszer, a piros körrel jelölt napon, ami történetesen november 4-e, az elnökválasztás napja. A történet legszebb része még csak most jön: nagyrészt előzetes elhatározás alapján én pontosan ezen a napon váltottam át az összes itthoni bankban elhelyezett dollármegtakarításomat. (Történetesen nem euróba, hanem a szokatlanul magas betéti forintkamatok miatt forintba, de ez már szinte mellékes.) Úgy sakkoztam, hogy a választások közeledtével, ahogy a következő elnök személye egyre biztosabbnak látszik a közvélemény-kutatások alapján, erősödik a bizalom, stabilizálódik az amúgy gyengélkedő gazdaság, ahogy az ilyen helyzetekben lenni szokott; pláne hogy a tékozló republikánus kormányzat után ismét demokraták jönnek. De ennél továbbmentem, és azzal számoltam, hogy a választások másnapján „kiderül”, hogy a dollárárfolyam már réges-régen nem elsősorban az amerikaiak belügye, saját hatásköre, hanem sokkal inkább a globális kapcsolatok és piacok függvénye, elsősorban Kínáé és Európáé; egy új elnök sokkal kevesebbet tud tenni most, 2008-ban, 2009-ben a gazdaság fellendítéséért, mint annak idején Roosevelt a New Deallel. És amint ez kiderül, az árfolyam hamar visszaáll a választásokat megelőző szintre. Így lőttem be már hónapokkal előre a választások napját akcióm céldátumaként, és, amint a mellékelt ábra mutatja, nagyon bejött. Persze az is lehet, hogy a fenti gondolatmenetem komplett marhaság, és csak oltári nagy szerencsém volt. (Szerencsém egyébként biztosan volt, függetlenül attól, hogy jól gondolkoztam-e vagy sem.)
Ha már a diagramot nézegetjük, érdekes megfigyelni, hogy még egy markáns lokális minimum van, mégpedig pontosan szeptember 11-én (ez a diagramról nem olvasható le ilyen pontosan, ezért kénytelenek lesztek nekem elhinni). Nem tudom, hogy az évfordulónak volt-e bármilyen gazdasági hatása, vagy csak a véletlenek összjátékáról van szó, mindenesetre e nevezetes nap után majdnem egy hónapra volt szükség, hogy megdőljön a rövidtávú rekord.
Mondanom sem kell, hogy a három éve rossznak mondott 1.21-es árfolyamot azóta sem sikerült elérni, megközelíteni is csak egyszer, a piros körrel jelölt napon, ami történetesen november 4-e, az elnökválasztás napja. A történet legszebb része még csak most jön: nagyrészt előzetes elhatározás alapján én pontosan ezen a napon váltottam át az összes itthoni bankban elhelyezett dollármegtakarításomat. (Történetesen nem euróba, hanem a szokatlanul magas betéti forintkamatok miatt forintba, de ez már szinte mellékes.) Úgy sakkoztam, hogy a választások közeledtével, ahogy a következő elnök személye egyre biztosabbnak látszik a közvélemény-kutatások alapján, erősödik a bizalom, stabilizálódik az amúgy gyengélkedő gazdaság, ahogy az ilyen helyzetekben lenni szokott; pláne hogy a tékozló republikánus kormányzat után ismét demokraták jönnek. De ennél továbbmentem, és azzal számoltam, hogy a választások másnapján „kiderül”, hogy a dollárárfolyam már réges-régen nem elsősorban az amerikaiak belügye, saját hatásköre, hanem sokkal inkább a globális kapcsolatok és piacok függvénye, elsősorban Kínáé és Európáé; egy új elnök sokkal kevesebbet tud tenni most, 2008-ban, 2009-ben a gazdaság fellendítéséért, mint annak idején Roosevelt a New Deallel. És amint ez kiderül, az árfolyam hamar visszaáll a választásokat megelőző szintre. Így lőttem be már hónapokkal előre a választások napját akcióm céldátumaként, és, amint a mellékelt ábra mutatja, nagyon bejött. Persze az is lehet, hogy a fenti gondolatmenetem komplett marhaság, és csak oltári nagy szerencsém volt. (Szerencsém egyébként biztosan volt, függetlenül attól, hogy jól gondolkoztam-e vagy sem.)
Ha már a diagramot nézegetjük, érdekes megfigyelni, hogy még egy markáns lokális minimum van, mégpedig pontosan szeptember 11-én (ez a diagramról nem olvasható le ilyen pontosan, ezért kénytelenek lesztek nekem elhinni). Nem tudom, hogy az évfordulónak volt-e bármilyen gazdasági hatása, vagy csak a véletlenek összjátékáról van szó, mindenesetre e nevezetes nap után majdnem egy hónapra volt szükség, hogy megdőljön a rövidtávú rekord.
2009. január 2., péntek
December deret fúj, december fagyot hoz
Már nem is érdemes azzal kezdenem, hogy megint milyen régen nem írtam; úgy látszik, a gyerek születése óta jelentősen csökkent bennem az igény arra, hogy kiírjam magamból gondolataim egy részét. Ebben többminden szerepet játszhat. Egyrészt a fiam mellett minden más jelentősége csökkent, értelemszerűen, ugyanakkor nem akarok olyan szülővé válni, másról se tud beszélni, csak arról, hogy milyen tüneményes és okos fia van, aki tegnap is épp milyen ügyes dolgot csinált. Ez persze valamilyen mértékben nyilván elkerülhetetlen, és pont ezt csinálom, de legalább megpróbálom az illúziót fenntartani azzal, hogy vagy nem írok semmit, vagy ha mégis írok, nem direktben a fiamról írok, hanem arról hogy milyen változásokat hozott az életemben, így látszólag továbbra is rólam van szó, az énblog énblog marad, minden szép és jó.
Na jó, lássuk mi is volt mostanában. Ott volt a fiam első névnapja. Amikor a Miklós nevet adtuk neki, abban az egyben biztosak voltunk, hogy azt legalább mindenki tudni fogja, hogy mikor van a névnapja. Hát, nem tartott sokáig ez az optimizmus, még szeptemberben megkérdezte valaki, hogy "és, mikor van a névnapja?" (Nem mintha ez olyan nagy baj lenne persze.) Aztán ott volt a Karácsony. A karácsonyi programok az utóbbi években, amióta Gabival együtt élünk, természetesen kezdtek átrendeződni, és az sem meglepő, hogy Miklós érkezése tovább bonyolította a már eddig sem túl egyszerű helyzetet. Idén a következőt csináltuk: reggel itthon, hármasban ünnepeltünk, aztán kimentünk Szentendrére a nagynénémékhez, ahol a számomra szokásos szűk családdal tartottunk egy kevésbé szokásos karácsonyi ebédet és ajándékozást, majd estére átmentünk Gabi családjához, hogy ott csatlakozzunk a náluk szokásos családi programhoz. Mondtam is Gabinak, hogy ez szerintem nem lesz sokáig tarható, ha a tervek szerint jön a többi gyerek, előbb-utóbb csökkenteni fog kelleni a 24-ei helyszínek számát. Ha meg már a testvéreinek is lesz saját családja, akkor végképp lehetetlen lesz mindent és mindenkit összeegyeztetni.
Örök karácsonyi téma az evészet, hogy ki hány helyen mennyire ette túl magát. Én sem voltam kivétel, szeretek enni, az ünnepek alkalmával sosem tudtam ellenállni a csábításnak, aminek aztán persze mindig az lett a következménye, hogy utána három napig böjtöltem. Nos, idén ez is megváltozott. Persze ettem mindenütt, de mindenből csak annyit, hogy ne legyek rosszul, és még a következő fogás is beleférjen. Pedig ez nem is olyan egyszerű, amikor egyetlen nap alatt egy ünnepi ebédet és egy ünnepi vacsorát is végigül az ember.
A cím ellenére december nem, de az újév hóval és hideggel jött, elég ha kinézek az ablakon, és látom a havas háztetőket. A fenti sor egyébként idézet egy Halász Judit dalból. Mostanában, nem meglepő módon, viszonylag sok gyereklemezt hallgatok, főleg, hogy lassan három hete itthon vagyok.
Na jó, lássuk mi is volt mostanában. Ott volt a fiam első névnapja. Amikor a Miklós nevet adtuk neki, abban az egyben biztosak voltunk, hogy azt legalább mindenki tudni fogja, hogy mikor van a névnapja. Hát, nem tartott sokáig ez az optimizmus, még szeptemberben megkérdezte valaki, hogy "és, mikor van a névnapja?" (Nem mintha ez olyan nagy baj lenne persze.) Aztán ott volt a Karácsony. A karácsonyi programok az utóbbi években, amióta Gabival együtt élünk, természetesen kezdtek átrendeződni, és az sem meglepő, hogy Miklós érkezése tovább bonyolította a már eddig sem túl egyszerű helyzetet. Idén a következőt csináltuk: reggel itthon, hármasban ünnepeltünk, aztán kimentünk Szentendrére a nagynénémékhez, ahol a számomra szokásos szűk családdal tartottunk egy kevésbé szokásos karácsonyi ebédet és ajándékozást, majd estére átmentünk Gabi családjához, hogy ott csatlakozzunk a náluk szokásos családi programhoz. Mondtam is Gabinak, hogy ez szerintem nem lesz sokáig tarható, ha a tervek szerint jön a többi gyerek, előbb-utóbb csökkenteni fog kelleni a 24-ei helyszínek számát. Ha meg már a testvéreinek is lesz saját családja, akkor végképp lehetetlen lesz mindent és mindenkit összeegyeztetni.
Örök karácsonyi téma az evészet, hogy ki hány helyen mennyire ette túl magát. Én sem voltam kivétel, szeretek enni, az ünnepek alkalmával sosem tudtam ellenállni a csábításnak, aminek aztán persze mindig az lett a következménye, hogy utána három napig böjtöltem. Nos, idén ez is megváltozott. Persze ettem mindenütt, de mindenből csak annyit, hogy ne legyek rosszul, és még a következő fogás is beleférjen. Pedig ez nem is olyan egyszerű, amikor egyetlen nap alatt egy ünnepi ebédet és egy ünnepi vacsorát is végigül az ember.
A cím ellenére december nem, de az újév hóval és hideggel jött, elég ha kinézek az ablakon, és látom a havas háztetőket. A fenti sor egyébként idézet egy Halász Judit dalból. Mostanában, nem meglepő módon, viszonylag sok gyereklemezt hallgatok, főleg, hogy lassan három hete itthon vagyok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)