Itthon van a fiam! Ma végre hazahozhattuk a kórházból, ahol mostanra minden értékével elégedettel voltak, még a súlygyarapodásával is. Azóta már megvolt az első itthoni szoptatás is, és úgy tűnik, hogy Mikinek határozottan jobban ízlik a házikoszt, mint az üzemi menza. Persze csak képletesen, hiszen mindkét helyen az anyja tejét kapja, de itthon kb. kétszer annyit evett meg belőle együltében, mint bent. Ebben persze minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy itthon kb. kétszer annyi időt kapott az evésre, mint bent, ahol ebből a szempontból elég katonás rend uralkodott, és a kiszabott fél órát nem nagyon lehetett túllépni, akkor sem, ha ebből a gyerek az első húsz percet átaludta. Itthon meg egyrészt még csak most van kialakulóban, hogy mi merre meddig, másrészt amíg kér, addig nyilván kap is, nem térünk át cumisüvegre csak azért, mert már harminc perce próbálkozik.
Jó érzés apának lenni. És amennyire meg tudom ítélni, nem lehet előre elképzelni, hogy milyen lesz, még csak felkészülni se nagyon lehet rá. Persze sokféle forgatókönyvet fel lehet vázolni fejben, meg sok gyakorlati dologra azért mégiscsak lehet készülgetni, de az érzésekre, pl. hogy mennyire leszek nyugodt, vagy mennyire fogok izgulni egy-egy helyzetben, mit fogok érezni, ha először fekszik a vállamon, stb., ezekre nem nagyon. Csak izgatottan lehet várni. Kicsit olyan ez, mint amikor az ember kiskamasz korában elképzeli az első randit, aztán sosem olyan lesz, és mégis szebb és izgalmasabb, mint bármi, amit az ember előre el tudott képzelni.
Nekem az volt a gázos rész, amikor először beteg lett a gyerek.
VálaszTörlésAz, hogy mostantól pár évig nem lesz szabadidőd, majd megszokod. ;)
Különben királyság.