Háromhetes

Ma háromhetes a fiam. A nőgyógyász szerint holnap kellett volna megszületnie, de hát mit csináljunk, nem akart tovább várni, gondolta, megnézi, milyen a kinti világ. Bő másfél hete van itthon. Szuper gyerek, rendesen eszik, szépen és sokat alszik, és amikor nem alszik, akkor is jól elvan magában, nézelődik, nyekereg egy kicsit magának (leginkább rövid „e” hangok sorozatát – „e-e-e” – hallatja). Sírni alig halljuk, azt is leginkább fürdés előtt-közben-után, mert azt még nem sikerült igazán megszoknia. De gyakorló szülőktől hallom, hogy ez nem is megy azonnal, beletelik egy-két hétbe, egy hónapba, jó esetben, mire a gyerek rájön, hogy a fürdés jó dolog.

Ezen a héten már sétáltunk is vele. Először csak az erkélyre tettük ki levegőzni pár percre, aztán a gyerekorvos bátorítására elmerészkedtünk vele a parkba, meg a közellakó nagyszülőkhöz egy rövid látogatásra, ma meg már autóztunk is vele Gödre, a távolabbi nagyszülőkhöz. Miklós remekül viseli az utazást, a legnagyobb részét békésen átalussza a mózeskosarában.

Az éjszakáink is nagyon nyugodtan telnek, Miki négyóránként eszik, aztán alszik tovább. Így aztán mi is jól alszunk, a körülményekhez képest igazán kipihentek vagyunk. Szumma szummárum, minden tökéletes.

Végre itthon

Itthon van a fiam! Ma végre hazahozhattuk a kórházból, ahol mostanra minden értékével elégedettel voltak, még a súlygyarapodásával is. Azóta már megvolt az első itthoni szoptatás is, és úgy tűnik, hogy Mikinek határozottan jobban ízlik a házikoszt, mint az üzemi menza. Persze csak képletesen, hiszen mindkét helyen az anyja tejét kapja, de itthon kb. kétszer annyit evett meg belőle együltében, mint bent. Ebben persze minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy itthon kb. kétszer annyi időt kapott az evésre, mint bent, ahol ebből a szempontból elég katonás rend uralkodott, és a kiszabott fél órát nem nagyon lehetett túllépni, akkor sem, ha ebből a gyerek az első húsz percet átaludta. Itthon meg egyrészt még csak most van kialakulóban, hogy mi merre meddig, másrészt amíg kér, addig nyilván kap is, nem térünk át cumisüvegre csak azért, mert már harminc perce próbálkozik.

Jó érzés apának lenni. És amennyire meg tudom ítélni, nem lehet előre elképzelni, hogy milyen lesz, még csak felkészülni se nagyon lehet rá. Persze sokféle forgatókönyvet fel lehet vázolni fejben, meg sok gyakorlati dologra azért mégiscsak lehet készülgetni, de az érzésekre, pl. hogy mennyire leszek nyugodt, vagy mennyire fogok izgulni egy-egy helyzetben, mit fogok érezni, ha először fekszik a vállamon, stb., ezekre nem nagyon. Csak izgatottan lehet várni. Kicsit olyan ez, mint amikor az ember kiskamasz korában elképzeli az első randit, aztán sosem olyan lesz, és mégis szebb és izgalmasabb, mint bármi, amit az ember előre el tudott képzelni.

Mikialbum

Mostantól folyamatosan bővülő fényképalbum az érdeklődőknek Miki Manó fejlődéséről és növekedéséről a vidga.extra.hu oldalán, a régi esküvői oldalunkon. Az albumokhoz RSS feed is tartozik, ha valaki szeretne automatikusan értesülni a friss képekről.

Az apaság első hete

Gondolom, már minden olvasóm tudja e-mailekből, SMS-ekből, de azért a teljesség kedvéért ideírom: múlt csütörtökön, július 10-én délután negyed hatkor megszületett a fiam, Miklós. Születésekor 2650 grammot nyomott, és 48 centi hosszú volt. Három héttel korábban érkezett a vártnál, de szerencsére mindene rendben van és teljesen egészséges, csak a levegőt vette egy kicsit szaporábban a fiú, mint ahogy azt az orvosok szerették volna, így aztán egy kicsit tovább tartjá bent, mint a többi újszülöttet. A szülésen végig ott voltam, szerencsére az előzetes félelmeim, hogy el fogok ájulni, meg hogy velem majd többet kell foglalkozni, mint Gabival, nem igazolódtak be, és valóban életem egyik legnagyobb és legszebb élménye volt. Előbb láttam Mikit, mint Gabi, még össze volták kötve köldökzsinórral és én már gyönyörködhettem benne, és néhány perccel később, a mosdatás és méricskélés után még a kezembe is foghattam egy kis ideig. Most úgy néz ki, hogy hétfőig még bent marad, de Gabi napközben vele van és szoptatja.

Tulajdonképpen még jól is jött itthon ez a kis plusz idő, mert mi bizony számítottunk még arra a három hétre a lakás rendbetételénél. Amikor elindult a szülés, még minden a feje tetején állt, a kiságy befejezetlenül, a lakást elborította a kosz, stb. Az első hétvégén anyósom segítségével végigtakarítottunk mindent, rohamtempóban befejeztem a kiságyat is (ebben Tomi barátom segített), így aztán mostanra már minden készen áll Miklós fogadására. Én szabadságot vettem ki augusztus 10-éig, hogy legyen bőven idő alaposabban megismerkednünk egymással. Nagyon izgalmas érzés apának lenni, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Randa lírozók

Hát elég randa dolog. Én egy megoldást látok: aki nem tartja be a demokrácia alapvető játékszabályait, sőt, ami még rosszabb, ilyen mértékben visszaél velük, attól meg kell vonni a demonkrácia által nyújtott előnyöket is. Tehát az utcai randalírozóktól vonják meg a gyülekezési jogot, a közügyek gyakorlásának jogát, sőt, tovább megyek, extrém esetben az ingyenes társadalombiztosítást, az ingyenes oktatást, a szociális és munkanélküli segélyeket és más hasonló, társadalmi szolidaritáson alapuló juttatásokat is. Amíg megússzák pár nap fogdával a dolgot, addig nincs semmi visszatartó erő.