2007. október 15., hétfő

Retró++

A hétvégén több, erősen nosztalgikus hatású dolog is történt. Egyrészt a nevemen lévő régi lakásunkat, ami egy ideje üresen áll, hamarosan kiadjuk albérletbe. Ennek előkészületeként most a még ottmaradt holmikat elhozzuk ill. felszámoljuk, és a beépített NDK szekrénysort is le fogjuk hamarosan bontani. A szekrényekből persze előkerültek mindenféle régi iratok, papírok, levelek, fényképek, rajzok, gyerekkori emlékek. Olyan holmikra bukkantam, amikről nem is tudtam, hogy még megvannak, meglehetnek.

Az egyik szekrényben "találtunk" három lemezjátszót is: az egyik a nagymamámé volt, a másik a szüleimé, a harmadik pedig az enyém, egyiket sem használjuk legalább 10 éve. Gabinak viszont már egy ideje dédelgetett terve, hogy a hálószobában üzemeljünk be egy lemezjátszót. Ő ugyan eredetileg a saját nagyszüleitől maradt készülékre gondolt, de miután lecseréltem rajta a villásdugót, hogy földelt konnektorba is be lehessen dugni, kiderült, hogy valamiért be se lehet kapcsolni. Elképzelhető, hogy könnyen javítható hibáról van szó, de mivel ekkora választékunk van lemezjátszókból, egyszerűen elhoztuk az egyiket (történetesen azt, ami az enyém volt). Elhoztuk hozzá persze anyuék méretes lemezkészletét is, meg az én régi meselemezeimet, így most van választék bőven.

Emlékszem, annak idején, amikor az első CD-k megjelentek, fantasztikus élmény volt az a "digitális tisztaságú" hang, az, hogy bármikor bármelyik sávra lehet ugrani egyetlen gombnyomással, hogy nem kell fordítani, hogy kis helyen elfér, stb. De az újdonság varázsa néhány év alatt elmúlt, ma már igazán nem számít nagy számnak egy audio CD, és jól ismerjük a technológia árnyoldalait is. Ennek fényében igazán jó érzés újra elővenni egy hanglemezt, feltenni a korongra, bekapcsolni, finoman letörölni a vékony porréteget, a tűt a lemez széle fölé állítani, és óvatosan meghúzni a kart, aztán csak hátradőlni, és élvezni a hatást. Már azt is kitaláltam, hogy el fogok menni pár antikváriumba, és turkálok az olcsó hanglemezek között...

Megjegyzés küldése