Magyar TiVo

Olvasom az SG.hu-n, hogy már magyarországon is kapható az USA-ban megismert TiVo szolgáltatásait nyújtó gép és persze a hozzá tartozó online műsorújság, igaz, egyelőre borsos áron, többszázezer forintért. Lesz ez még jobb is! Egyelőre úgyis csak a három földi csatornánk van, amíg a digitális TV-re való átállás miatt nem leszünk kénytelenek előfizetni valamelyik kábelcsomagra, aligha érné meg.

PUF

Idén 100 évesek a Pál utcai fiúk, és ez lehetőséget ad számos esemény mellett egy kis elmerengésre is. Amikor először olvastam a regényt még kiskoromban, és Budapestet még alig ismertem, a leírás alapján leginkább egy külvárosi terület derengett fel előttem, és igencsak meglepődtem pár évvel később, amikor megtudtam, hogy a Pál utca valójában a VIII. kerület szívében van, mint ahogy az is meglepett, hogy milyen rövid: egyetlen sarok az egész. Arra végképp nem gondoltam volna, hogy még mielőtt elérem a 30 éves kort, szinte a Pál utcában (na jó, szigorúan véve csak a folytatásában) fogok lakni.

Utóbbinak köszönhetően egyébként közvetlen módon értesültem mostanában két, az évfordulóról megemlékező eseményről is. Az egyik, hogy néhány hete szoborcsoportot avattak alig kétsaroknyira tőlünk, nevezetesen az einstand-jelenetet megörökítő alkotást. A fiúk szobra a Práter utcai iskola kapuja előtt áll, és szervesen illeszkedik az utcaképbe: valóban olyan hatást kelt, mintha a fiúk iskolakezdés előtt megálttak volna a kapu előtt egy kicsit golyózni. Sajnos tartok tőle, hogy nem tart sokáig, amíg valaki megpróbálja lefűrészelni valamelyik karját, vagy leöntik festékkel, talán az erős éjszakai megvilágítás és a felettük elhelyezett térfigyelő kamera segít megóvni a művet. A térfigyelő kamera egyébként is jótékony hatású lehet egy iskola előtt.

A másik esemény a grund reprodukciójának átadása a Tömő utcában, ahol most a Corvin sétány körüli építkezéseknek és általában a kerület rekonstrukciójának köszönhetően elég sok telket teljesen legyalultak, és sok a valódi grund. A Füvészkert is rendez(ett?) "Pál utcai fiúk" napokat, a regény hangulatát és eseményeit felidéző helyszínen, jelmezekkel.

Retró++

A hétvégén több, erősen nosztalgikus hatású dolog is történt. Egyrészt a nevemen lévő régi lakásunkat, ami egy ideje üresen áll, hamarosan kiadjuk albérletbe. Ennek előkészületeként most a még ottmaradt holmikat elhozzuk ill. felszámoljuk, és a beépített NDK szekrénysort is le fogjuk hamarosan bontani. A szekrényekből persze előkerültek mindenféle régi iratok, papírok, levelek, fényképek, rajzok, gyerekkori emlékek. Olyan holmikra bukkantam, amikről nem is tudtam, hogy még megvannak, meglehetnek.

Az egyik szekrényben "találtunk" három lemezjátszót is: az egyik a nagymamámé volt, a másik a szüleimé, a harmadik pedig az enyém, egyiket sem használjuk legalább 10 éve. Gabinak viszont már egy ideje dédelgetett terve, hogy a hálószobában üzemeljünk be egy lemezjátszót. Ő ugyan eredetileg a saját nagyszüleitől maradt készülékre gondolt, de miután lecseréltem rajta a villásdugót, hogy földelt konnektorba is be lehessen dugni, kiderült, hogy valamiért be se lehet kapcsolni. Elképzelhető, hogy könnyen javítható hibáról van szó, de mivel ekkora választékunk van lemezjátszókból, egyszerűen elhoztuk az egyiket (történetesen azt, ami az enyém volt). Elhoztuk hozzá persze anyuék méretes lemezkészletét is, meg az én régi meselemezeimet, így most van választék bőven.

Emlékszem, annak idején, amikor az első CD-k megjelentek, fantasztikus élmény volt az a "digitális tisztaságú" hang, az, hogy bármikor bármelyik sávra lehet ugrani egyetlen gombnyomással, hogy nem kell fordítani, hogy kis helyen elfér, stb. De az újdonság varázsa néhány év alatt elmúlt, ma már igazán nem számít nagy számnak egy audio CD, és jól ismerjük a technológia árnyoldalait is. Ennek fényében igazán jó érzés újra elővenni egy hanglemezt, feltenni a korongra, bekapcsolni, finoman letörölni a vékony porréteget, a tűt a lemez széle fölé állítani, és óvatosan meghúzni a kart, aztán csak hátradőlni, és élvezni a hatást. Már azt is kitaláltam, hogy el fogok menni pár antikváriumba, és turkálok az olcsó hanglemezek között...

Nagyon kocka

Mindig lenyűgözött, mennyi teljességgel haszontalan, de annál látványosabb készséget, trükköt lehet tökélyre fejleszteni, ha valaki nem tud mit kezdeni a szabadidejével. Itt van most ez a srác, aki dobókockákból épít és bont le tornyokat bámulatos sebességgel és, meg kell hagyni, stílussal egy műanyagpohár segítségével. Via kottle.org.

Papírképek

Másfél hete pénteken az esküvőről készült közel 400 hivatalos képet megrendeltük nyomtatásban. Némi tájékozódás után végül a Rossmann fotószolgáltatását választottuk, úgy tűnt ugyanis, hogy az interneten elérhető szolgáltatások mind ugyanazt a németországi alvállalkozót használják, csak épp az árak különböznek valamelyest, és a Rossmann tűnt a legolcsóbbnak, márpedig 400 kép esetén nem mindegy, hogy 29 vagy 35 Ft képenként. A rendelést egyébként szintén interneten keresztül végeztem, és minden teljesen simán zajlott, csak a feltöltés tartott sokáig, de mondjuk ez várható volt.

Múlt hét közepére aztán el is készültek a képek, mint kiderült Fuji papíron, nagyon szép minőségben. Sajnos üröm az örömben, hogy 14 képet rossz helyen vágtak el (a kép közepénél), és további 80 képen a menyasszonyi csokor virágai helyett csak elmosódott színes pacák látszanak. Ez már csak azért is érdekes, mert sehol máshol nem tapasztalható hasonló hiba, sem a hasonló színek más előfordulásánál, sem más színek esetében; a képek minden más tekintetben gyönyörű színűek és élesek. Csak épp a csokor sárgája és fehérje pacásodik. Ami ugye nagy kár, mert hát a csokor mégiscsak sok kép fontos szereplője.

Telefonon érdeklődtem, hogy mit kell ilyen esetben tenni. Holnap visszavisszük a rontott képeket oda, ahol átvettük, kicsit lassította a folyamatot, hogy kézzel ki kellett válogatnunk a rontott képek digitális változatait, hogy azt is mellékelni tudjuk. Hogy mit tudnak tenni a színhibával? Meglátjuk...

Jelszógondozás

Nemrég elkezdtem használni a KeePass nevű ingyenes, nyílt forráskódú jelszómenedzsert, mert meguntam, hogy a Firefoxban tárolt jelszavaim Linux és Windows alatt nincsenek szinkronizálva, a Palmom meg teljesen feldobta a talpát (pár napja ugyan végül aksit cseréltem benne, de egyelőre nincs hozzá töltőm, USB-n meg laptopról nem akar igazán töltődni, úgy tűnik, túl nagy a kapocsfeszültsége az új akkumulátornak). A KeePass előnye, hogy mindkét platformon fut, és persze ugyanazt az adatbázist használja, no meg persze erős kriptográfiai eszközökkel védi az adatokat. Van auto-type szolgáltatása, azaz magától begépeli az azonosítót és a jelszót a weboldalakon, bár nem tökéletes, mert pl. a magyar billentyűzetkiosztás megzavarja. A RoboForm jobb volt, de az fizetős, a Firefox saját password managere viszont lényegesen rosszabb.