2005. június 2., csütörtök

Ridgelake

Ma reggel befizettem a következő havi lakbért, és egyúttal kivertem a balhét. Több okom is volt rá.
  1. Amikor decemberben meghosszabbítottam a szerződést, benne volt, hogy három dolgot kérhetek egy listából (felújítás, csere, takarítás, stb.) Hát lista nem volt, viszont szőnyegtisztítást ajánlottak helyette. Na ezt azóta sem sikerült elvégezniük, pedig többször is kértem már.
  2. Amikor beköltöztem 2003 novemberében, hivatkoztam az egyik már itt lakó magyarra, amiért is járna neki $400 referral fee. Ebből egy év után $100-at kifizettek, de a többivel még mindig lógnak, pedig ő is, én is rendszeresen szólunk miatta.
  3. A szauna legalább egy éve rossz. Eleinte ki volt írva, hogy a javítása be van ütemezve, de most már ezzel sem bajlódnak.
Közöltem velük, hogy többet nem hosszabbítok. Azt persze nem kötöttem az orrukra, hogy elsősorban azért nem, mert elhagyom az országot.

1 megjegyzés:

  1. Bravo! Ha sikerulne mintegy 1400$-t visszaperelned, mar a penzednel lennel...

    VálaszTörlés