Húú, de régen nem írtam. Naszóval az van, hogy július elején (Gabi bátorítására) beiratkoztam egy vitorlás-tanfolyamra. Az előzménye a dolognak annyi volt, hogy az utóbbi nyarakon már többször majdnem eljutottunk vitorlázni különböző barátokkal, ismerősökkel, ám aztán valahogy mindig meghiúsult a program, ilyen vagy olyan okból. Történt pedig, hogy idén május végén Balatonföldváron nyaraltunk egy szűk hetet, közvetlenül a kikötő mellett, többször sétáltunk is a kikötőben, és csorgattuk a nyálunkat, mígnem egy nap Gabi azt találta mondani, hogy „Miért nem iratkozol be egy tanfolyamra?” Szó szót, tett tettet követett, és beiratkoztam egy egyhetes földvári tanfolyamra, aminek a végén, a nyolcadik napon egy sikeres vizsga keretében meg is szereztem a képesítést, hogyasszongya, „pleasure craft skipper”, ami egészen úgy hangzik, mintha valami pornófilm címe lenne, de nem az, hanem „belvízi kedvtelési célú kishajó vezetésére” képesített hajóskapitány.
Azóta nem volt alkalmam élesben is kipróbálni és elmélyíteni az újonnan megszerzett tudást, igaz, hogy az is beletelt kis időbe, mire hozzájutottam az igazoló dokumentumhoz. Miután egy ideje már erősen viszket a tenyerem, valahányszor vitorlást látok, tegnap már nem bírtam tovább, és elvittem Gabit Földvárra, és ott a tanfolyam alatt kapott, egyórás hajóbérlésre jogosító kupont megtoldva még egy órával, elmentünk vitorlázni egyet egy kalózzal (a kép csak illusztráció). Az idő remek volt, a szél enyhe, pont kellemes egy kis laza, kényelmes vitorlázgatáshoz - bár a végére teljes szélcsend lett, az utolsó ötven métert lapátolva tettük meg a mólóig.
