Papírország

A fenti címmel az intézeti igazgatóm írt cikket a Népszabadságban a magyarországi bürokrácia túltengéséről, szokásos szarkasztikus stílusában. Érdekes olvasmány, ha valaki, hát Inzelt igazán jól ismeri az adminisztrációval kapcsolatos törvényi előírásokat.

Vissza dolgozni

Egy hete újra dolgozom, miután letelt az egy hónapnyi szabadságom, az apasági szünetet is beleértve. Tulajdonképpen már nem is bántam, hogy visszamehettem, hiányzott az, hogy néhány órán keresztül ugyanarra a szellemi tevékenységre koncentráljak. Persze nagyon jó volt itthon Gabival meg a gyerekkel, nagyon élveztem minden pillanatát, de túl hosszú ideig egyvalamire koncentrálni nem igazán lehetett, és ez gondolom csak rosszabb lesz. Meg aztán így még jobban értékelem, amikor hazajövök, és végre együtt lehetek a családommal, nem is beszélve a hétvégékről. Most még inkább tisztelem az anyákat, akik nem egy hónapot, hanem 18-36 hónapot vannak otthon a gyerekkel teljes munkaidőben.

Szerencsére Miklós továbbra is nagyszerűen viselkedik, éjszaka alszik rendesen. Mostanra már átállt a napközbeni háromóránkénti evésre, de éjszaka továbbra is tartja a négy órát, úgyhogy a végigaludni nem is tudjuk az egészet, azért két szoptatás között egész jókat alszunk, főleg persze én. (Gabi igyekszik napközben bepótolni a kimaradt alvást.) Ezért aztán az első munkahetem nem is készített ki, pedig erre lélekben fel voltam készülve. Rokonok, barátok nagyobb gyerekkel „bíztatnak”, hogy nem lesz mindig így, ha egy kicsit megnő a gyerek, többet lesz ébren, és persze többet lesz nyűgös is, főleg ha elkezd jönni a foga, akkor jönnek majd az átüvöltött éjszakák, amikor csak apu vagy anyu vállán, séta közben nyugodt a gyerek, letenni viszont lehetetlenség. Meglátjuk, én azért bízom a fiamban.