Tutálibe(r)

A gyerek kb. két hete elkezdett élénken érdeklődni a hangok iránt, láthatóan figyel, ha szól a zene, és hangadással jelzi, ha megáll. Még jó, hogy a lakásfelújítás során elővettük a megörökölt és különféle polcokon porosodó hanglemezeket, valamint az én régi lemezjátszómat, és helyet adtunk nekik az olvasósarkunkban. Most Miki is Halász Judit, Kaláka és Száz folk celsius lemezeket hallgat, akárcsak Gabi vagy én gyerekkorunkban. Van persze saját Halász Judit CD-je is, ami a mi gyerekkorunk óta jelent meg, de azért a lemeznek mégiscsak más hangulata van.

Néhány perce hallottuk a jól ismert "Hová mész te kis nyulacska" dalt, és ennek kapcsán kiderült, hogy, mint az már lenni szokott a mindenki által ismert dalok esetében, Gabi meg én másképp tudjuk a szövegét. Szerinte ugyanis "ingyom-bingyom tálibe, tutálibe málibe", szerintem viszont "tutáliber máliber". Igyekeztünk alaposan odafigyelni, hogy HJ hogyan énekli, de továbbra is mindketten a saját igazunkat láttuk megerősítve. Az ilyenkor szokásos "Google fight" legnagyobb megrökönyödésemre az ő, "r" nélküli verzióját hozta ki győztesnek, de elég szoros, 607/459 arányban, ami azért nem vehető biztosra. Úgyhogy most szeretnék egy gyors, nem reprezentatív közvéleménykutatást tartani: olvasóim közül ki hogyan emlékszik a dal szövegére?

Visszatekintés

Ezekben a percekben pontosan egy éve vagyok házas ember. Ez alatt az egy év alatt egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy megnősültem, de még azt sem, hogy "ilyen rövid" ismeretség után, ahogy néhányan csodálkozva megjegyezték. Sőt, örülök neki, hogy nem vártuk többet. Tegnap Gabival beszélgettünk kicsit az elmúlt évünkről, megállapította, hogy – legalábbis számára – az év nagyobbik részében Miki várása volt a domináns tényező. Valószínűleg tényleg így volt, mindenesetre sokkal kevesebbet utazgattunk, mint a megelőző évben, persze nem egészen véletlenül. Azért ennek ellenére belefért egy máltai utazás, Kőszegen és Villányban pár nap, és néhány nyugodt hétvége a Balatonnál, meg persze sok-sok izgalmas, változatos hétköznap. Moziban meglepően keveset voltunk: vagy azért, mert nem volt a figyelmünket felkeltő film, vagy azért, mert épp sokalltuk a mozijegy árát, vagy mert túl nagy volt a tömeg.

A mondás szerint „esküvő. egy év múlva keresztelő”. És valóban: úgy volt, hogy tegnap lesz Miki keresztelője. Csak azért nem pontosan egy évvel az esküvő után, mert idén szökőév van, és így nem a szokásos egy, hanem két nappal tolódtak el a hét napjai, tehát tavaly szombatra esett elseje, idén viszont már hétfőre, átugorva a vasárnapot. De aztán tegnap mégsem volt keresztelő, mert mindkét keresztszülő-aspiráns ágynak esett különféle nyavalyákkal, keresztszülők nélkül pedig nem könnyű keresztelőt tartani.

Ja, és nemrég betöltöttem a harmincat. Egy volt nashville-i kollégám erre rögtön azt mondaná: „harminc felett már minden megkezdett nap ajándék”. Egyébként nem érzem magam annyinak. Valahol egyszer olvastam, vagy talán hallottam, és nagyon megragadt bennem, hogy mindenkinek vagy egy „saját”, belső kora, ami leginkább passzol az egyéniségéhez, és hogy ez nem sokat változik az évek során. Amíg az ember fiatalabb ennél a belső kornál, addig nem igazán találja a helyét, nincs teljesen kibékülve magával, utána viszont nem tűnik fel, hogy öregszik, megmarad lélekben ugyanannyinak. Anyám erre azt mondta, hogy neki az osztály- és évfolyamtalálkozókon mindig az a legmegdöbbentőbb, milyen öregek a többiek. Nekem ez a belső korom valahol 25 év körül lehet, talán 27. Majd meglátjuk, tíz év múlva hogyan fogok vélekedni erről a kérdésről. Remélem, meglátjuk...

Papírország

A fenti címmel az intézeti igazgatóm írt cikket a Népszabadságban a magyarországi bürokrácia túltengéséről, szokásos szarkasztikus stílusában. Érdekes olvasmány, ha valaki, hát Inzelt igazán jól ismeri az adminisztrációval kapcsolatos törvényi előírásokat.

Vissza dolgozni

Egy hete újra dolgozom, miután letelt az egy hónapnyi szabadságom, az apasági szünetet is beleértve. Tulajdonképpen már nem is bántam, hogy visszamehettem, hiányzott az, hogy néhány órán keresztül ugyanarra a szellemi tevékenységre koncentráljak. Persze nagyon jó volt itthon Gabival meg a gyerekkel, nagyon élveztem minden pillanatát, de túl hosszú ideig egyvalamire koncentrálni nem igazán lehetett, és ez gondolom csak rosszabb lesz. Meg aztán így még jobban értékelem, amikor hazajövök, és végre együtt lehetek a családommal, nem is beszélve a hétvégékről. Most még inkább tisztelem az anyákat, akik nem egy hónapot, hanem 18-36 hónapot vannak otthon a gyerekkel teljes munkaidőben.

Szerencsére Miklós továbbra is nagyszerűen viselkedik, éjszaka alszik rendesen. Mostanra már átállt a napközbeni háromóránkénti evésre, de éjszaka továbbra is tartja a négy órát, úgyhogy a végigaludni nem is tudjuk az egészet, azért két szoptatás között egész jókat alszunk, főleg persze én. (Gabi igyekszik napközben bepótolni a kimaradt alvást.) Ezért aztán az első munkahetem nem is készített ki, pedig erre lélekben fel voltam készülve. Rokonok, barátok nagyobb gyerekkel „bíztatnak”, hogy nem lesz mindig így, ha egy kicsit megnő a gyerek, többet lesz ébren, és persze többet lesz nyűgös is, főleg ha elkezd jönni a foga, akkor jönnek majd az átüvöltött éjszakák, amikor csak apu vagy anyu vállán, séta közben nyugodt a gyerek, letenni viszont lehetetlenség. Meglátjuk, én azért bízom a fiamban.

Háromhetes

Ma háromhetes a fiam. A nőgyógyász szerint holnap kellett volna megszületnie, de hát mit csináljunk, nem akart tovább várni, gondolta, megnézi, milyen a kinti világ. Bő másfél hete van itthon. Szuper gyerek, rendesen eszik, szépen és sokat alszik, és amikor nem alszik, akkor is jól elvan magában, nézelődik, nyekereg egy kicsit magának (leginkább rövid „e” hangok sorozatát – „e-e-e” – hallatja). Sírni alig halljuk, azt is leginkább fürdés előtt-közben-után, mert azt még nem sikerült igazán megszoknia. De gyakorló szülőktől hallom, hogy ez nem is megy azonnal, beletelik egy-két hétbe, egy hónapba, jó esetben, mire a gyerek rájön, hogy a fürdés jó dolog.

Ezen a héten már sétáltunk is vele. Először csak az erkélyre tettük ki levegőzni pár percre, aztán a gyerekorvos bátorítására elmerészkedtünk vele a parkba, meg a közellakó nagyszülőkhöz egy rövid látogatásra, ma meg már autóztunk is vele Gödre, a távolabbi nagyszülőkhöz. Miklós remekül viseli az utazást, a legnagyobb részét békésen átalussza a mózeskosarában.

Az éjszakáink is nagyon nyugodtan telnek, Miki négyóránként eszik, aztán alszik tovább. Így aztán mi is jól alszunk, a körülményekhez képest igazán kipihentek vagyunk. Szumma szummárum, minden tökéletes.